Emlékszel a Dallas Lucy-jére? Idén 60 éves Charlene Tilton
Charlene Tiltonon nemigen fog az idő. Győződj meg róla a saját szemeddel!
Ki ne emlékezne a ’80-as, '90-es évek kedvenc amerikai sorozatára, a Dallas-ra? Akkoriban a dúsgazdag, olajmágnás Ewing család nélkül nem múlhatott el péntek este. A sorozat egyik legfiatalabb szereplője, a Jock Ewing unokáját, Lucy-t alakító Charlene Tilton idén ünnepli hatvanadik születésnapját.
Charlene Tilton ma
Az apró, szőke bajkeverő a sorozat kezdetén viszonyt folytatott Ray Krebbs-szel, akiről később kiderült, hogy a nagybátyja. A család szép fekete báránya kimaradt az iskolából, kábítószerrel, modellkarrierrel színezte a Ewingok hétköznapjait.
A figura annyira jól állt a színésznőnek, hogy hozzá hasonlóan emlékezetes szerepe nem is adódott pályája során. Charlene Tilton még a Dallas forgatásának idején próbálta elindítani zenei karrierjét: '84-ben adták ki első kislemezét C'est La Vie címmel, mely sláger lett számos európai országban. A '90-es években több paródiában - A báránysültek hallgatnak, Superhero Movie - is szerepelt. 2005-ben a brit Farm című valóságshow-ban bukkant fel, majd 2012-ben újra Lucy Ewing bőrébe bújt a TNT által újraindított Dallas sorozatban.
A Dallas forgatásának idején született lánya, Cherist édesapjától, Johnny Lee country-énekestől két év házasság után, '84-ben elvált. Később egy Domenick Allen nevű zenésszel élt együtt, majd évekig jegyben járt egy Cheddy Hart nevű férfival, aki 2009-ben hunyt el szívelégtelenségben. Lapozd át az alábbi képeket, és nézd meg, mennyit változott Charlene Tilton színésznő az elmúlt évtizedekben!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- dallas
- patrick duffy