A nagybeteg Céline Dion fellép a párizsi olimpia megnyitóján: elképesztő összeget kért a koncertért
Céline Diont két évvel ezelőtt diagnosztizálták egy súlyos, idegrendszert érintő betegséggel, most azonban újra színpadra áll.

Júniusban jelent meg a Céline Dionról szóló dokumentumfilm, az énekesnő ott beszélt arról, hogy szeretne visszatérni a színpadra.
Céline Dion a párizsi olimpián
Céline Dion lép fel a párizsi olimpia nagyszabású megnyitóján, az énekesnő már hétfőn megérkezett a fővárosba, ahol állítólag remekül érzi magát. A TMZ értesülése szerint a kanadai szupersztár 2 millió dollárért, átszámítva több mint 700 millió forintért áll majd színpadra a megnyitón.
Az énekesnő a róla szóló dokumentumfilmben, az Ez vagyok én: Céline Dionban fogadta meg rajongóinak, hogy úja színpadra áll, a pénteki fellépése pedig kétség kívül méltó kezdete a visszatérésnek.
A többszörös Grammy-díjas énekesnőt 2022-ben diagnosztizálták stiff-person szindrómával. Az idegrendszert érintő, gyógyíthatatlan betegség izommerevséggel és fájdalmas görcsökkel, a testrészek mozgásképtelenségével jár. Állapota súlyosnak mondható, tekintve, hogy világ körüli turnéját is lemondta, most viszont a rajongók legnagyobb örömére az 56 éves díva újra énekelni fog.
Céline Dion ritkán látott fiaival fotózkodott: 13 éves ikrei óriásit nőttek
Céline Dion a fiaival együtt mutatkozott.
ElolvasomCover-fotó: GettyImages

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- celine dion