Az 51 éves Cameron Diaz smink nélkül: nem így emlékszünk rá a filmekből
Cameron Diaznak 2014-ben jött ki a legutolsó filmje, így még nagyobb a kontraszt a friss, festetlen fotója láttán.
A 2000-es években, ha Cameron Diaz neve szerepelt egy film stáblistáján, akkor garantálni lehetett a sikert. Közel tíz éve már, hogy nem forgatott semmit, mégis ugyanolyan élénken él az emlékezetünkben: ennek tükrében még nagyobb a kontraszt friss, smink nélküli képei láttán.
Az 51 éves színésznőt férjével Montecito utcáin kapták lencsevégre. Sportos szerelésben sétált a kislányával, az arcát pedig nem fedte semmi, csupán egy fekete keretes olvasószemüveg.
Cameron Diaz smink nélküli képe
Nem így szoktuk meg anno a filmvásznon, de ez nem csoda. Utoljára a 2014-es Annie című musicalben láthattuk, amikor még a negyvenes évei elején járt.
Diaz egyébként az Instán is jelen van, igaz, nem posztol napi rendszerességgel. Legtöbbször főzős videókat láthatunk tőle. Akkor sem visel túl sok festéket, amikor ezeket veszi fel, inkább a természetességre szavaz.
A cikkünket azzal indítottuk, közel egy évtizede nem forgatott semmit, ám ez nem teljesen igaz: épp egy új visszatérő projekten dolgozik. Még nem tudni, mikor mutatják be a Back in Action című akcióvígjátékot, viszont a forgatásról már terjedtek el érdekes pletykák, ide kattintva elolvashatod, mik.
Jennifer Lopez bőre
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest a női sztárok bőre közelről.
Jennifer Lopez bőre így néz ki a valóságban: nem olyan babaarcú, mint ahogy azt az Instáján mutatja
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images Hungary