Ő volt Bruce Lee nagy szerelme: Linda 50 évvel ezelőtt veszítette el imádott férjét
Bruce Lee feleségéről, Lindáról fotókat mutatunk.

Bruce Lee 1973. július 20-án hunyt el, halálának körülményei a mai napig lázban tartják a rajongókat. Sőt, még külön tanulmány is készült róla. Házas volt, az amerikai Linda Emery volt a felesége, akivel még a Wahingtoni Egyetemen ismerkedett meg.
Bruce Lee felesége, Linda
Linda egyetemista korában kungfuórákat vett Leetől, az órák során egymásba szerettek, majd 1964-ben össze is házasodtak, mindannak ellenére, hogy a nő szülei nem szerették volna, ha a gyermekük egy kínai férfi felesége lenne.
Két gyermekük született, Brandon 1965-ben, Shannon 1969-ben látta meg a napvilágot. Férje 1973-as halála után is továbbra népszerűsítette a jeet kune do harcművészeti stílust és életfilozófiát, amelynek Lee volt az atyja. Több könyvet is írt róla.
Kétszer házasodott újra: Tom Bleeckerrel két év után elváltak, majd Bruce Cadwell lett a férje, vele 1991 óta él házasságban.
Képes összeállításunkban megnézheted Bruce Lee feleségét.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Chuck Norris és felesége
Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen szép nő Chuck Norris második felesége, valamint további információkat tudhatsz meg a párról.
Chuck Norris ritkán látott feleségével: a 23 évvel fiatalabb Gena gyönyörű nő
Nézegess képeket!
ElolvasomCover- és ajánlók: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jean-claude van damme
Jean-Claude Van Damme 32 éves lánya irtó dögös nő: fotókon a ritkán látott Bianca

- sztár
- jackie chan