Kiderült, Britney Spearsnek mennyi marad a vagyonából: 9 hónap után véglegesítik a válását
Már csak a bíró aláírása hiányzik, hogy Britney Spears hivatalosan is elváljon Sam Asgharitól.
Britney Spears hamarosan elváltnak mondhatja magát hivatalosan is, mert megegyezett exével, Sam Asgharival, már csak a bíró aláírására várnak.
Britney Spears válása
Válásának véglegesítéséről a Page Six számolt be. Mielőtt összekötötték volna az életüket, szigorú házassági szerződést kötöttek, a lap hozzájutott a bírósági dokumentumokhoz, amikből kiderült, hogy Spearsnél marad a vagyona, még az is, amelyet akkor szerzett, amikor már egy párt alkottak.
Az ékszerek és személyes tárgyak is az énekesnőnél maradnak, így Asgharinak nem csurran-cseppen túl sok a válásból. Ingatlanjaikat a szerződésben foglaltak alapján osztják el egymás között.
Asgharival barátságos körülmények között sikerült megállapodnia mindenben, ez részben a szigorú házassági szerződésnek is köszönhető volt. Tavaly nyáron a személyi edző azért adta be a válási keresetet 14 hónapnyi házasság után, mert állítólag az énekesnő félrelépett, illetve még családon belüli erőszakkal is megvádolta.
Korábban arról pletykáltak, hogy Spears a csőd szélére került, ám egy közeli forrás cáfolta ennek hírét, kiemelte, hogy a tavaly megjelent könyvével, A bennem lévő nő című memoárral még sokáig fog profitálni, sőt, még a kiadványhoz tartozó filmjogok is hozzá tartoznak. Miután megjelent a könyve, rengetegen szerették volna adaptálni azt, hogy a mozikban is bemutassák Britney történetét. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz ebből a projektből, de ha a filmvászonra is kerülne, akkor Spears mindenképp jól járna anyagilag.
Friss fotókon Britney Spears fiai: ilyen a viszonyuk most az énekesnővel
Britney Spears fiait már régen láthattuk.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images