Durva! Brad Pitt egy francia modellel csalta meg Angelinát

Racine állítása szerint még másik három pasival is lefeküdt, akivel Angelinának is volt már dolga.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolatának válságáról időről időre felröppennek különféle rosszindulatú pletykák, amelyekről persze később kiderül, hogy semmi valóságalapjuk nem volt.

A közelmúltban például a Star magazin állt elő azzal, hogy Brad Pitt megcsalta gyermekei édesanyját, méghozzá egy Racine nevű fiatal és gyönyörű francia modellel, aki mellékállásban légiutas-kísérőként dolgozik!

Imádja a foglalt férfiakat

A bulvárlap értesülései szerint Racine egy olyan méregdrága magánrepülőgép-vállalat alkalmazásában áll, amely kizárólag A-kategóriás szupersztárok szállítására specializálódott.

- Kifejezetten szeretek házas vagy párkapcsolatban élő hírességekkel hemperegni, mivel ők nagyon izgatottak lesznek, ha megcsalják kedvesüket. Teljesen beindulok ettől, hiszen én meg tudom adni nekik azt, amit hiányolnak - nyilatkozta Racine.

Angelina másik három pasijával is volt már dolga

A nő mellesleg nemcsak azzal döbbentette meg a közvéleményt, hogy lefeküdt Hollywood aranyifjával, hanem azzal is, hogy állítása szerint még legalább három olyan férfival volt kapcsolata, akikkel Angelina is megosztotta valaha az ágyát!

Talán Jolie egykori férjeire, Johnny Lee Millerre és Billy Bob Thorntonra gondolt, merülhet fel bárkiben jogosan a kérdés - persze ez most mellékes ahhoz képest, hogy mit szól majd ehhez a világhírű sztármami?

Sármos sztárapukák a gyerkőcökkel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az Oscar-díjas színésznő ugyanis humanitárius célok miatt nemrég utazott Pakisztánba, hogy saját szemével lássa, milyen pusztításokat okoztak az árvizek az országban.

Jolie tradicionális viseletben töltött el néhány napot azon családok körében, akik elveszítettek otthonukat a természeti katasztrófák során, mivel így szeretné felhívni a közvélemény figyelmét a helyzet súlyosságára.

Ezt is szeretjük