Meglepő, mivel foglalkozik az 53 éves Koós Réka: régi házakat újít fel
Koós Réka nemcsak a színészettel és az énekléssel keresi a kenyerét, meglepő, milyen civil szakmába vágott bele.
Koós Réka temérdek színházi szerepet tudhat már a háta mögött, ahogy filmekben és sorozatokban is láthattad már tehetségét. A Hello Doki! című film mellett olyan sikerszériákban szerepelt, mint a Jóban Rosszban, A tanár vagy a Barátok közt. Mégis van egy civil munkája is a színésznőnek.
Koós Réka civil munkája
Talán kevesen tudják, hogy a színésznő 2020-ban egy új álom elindításán kezdett dolgozni, és új vállalkozásba kezdett: elvégzett egy ingatlanos tanfolyamot, ma pedig már egy egész szakember csapattal körülvéve ingatlanok felújításán dolgozik.
Egyik legfrissebb posztjában részletesen beszámolt arról, hogy miből is áll a hivatása, tulajdonképpen régi házakból hozza ki csapatával a lehető legszebb és legjobb végeredményt úgy, hogy közben az értékeket megőrzik. Mindezt egy fotóval is bemutatta, melyen egy csodaszép belső tér látható, otthonos és különleges berendezéssel és színvilággal.
"Van egy hülye mániám. Ha meglátok egy régi házat, főleg, ha az nem túl nagy, a vadszőlő épp szedi le róla a vakolatot, a redőnyök csálén lógnak, ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy megmentsem. Nem a málló vakolatot, a régi vezetékeket vagy a kopott nyílászárókat látom először. Hanem azt, hogy mi lehetne belőle. Fejben már átrendezem a tereket, elképzelem, mit lehetne megmenteni, mit lehetne felújítani, melyik régi ajtó, zsalugáter vagy gerenda érdemel még egy új esélyt. Engem azok a házak hívnak, amelyeknek történetük van." - kezdte bejegyzésében Koós Réka.
Nemcsak a megálmodásban és a tervezésben veszi ki a részét a munkából, hanem a kétkezi dolgoktól sem riad vissza a posztja alapján.
"Már érzem a kezemben a csiszolót, fejben járom a régiségpiacokat. Új villanyhálózat, új vízvezetékek, biztonságos műszaki háttér, természetesen az alap. De ha lehet, maradjon meg a régi zsalugáter, a fedélszék, a tömörfa bútor vagy egy százéves ajtó. Imádok pénztárcabarát megoldásokat találni. Tudom, hol érdemes keresni jó minőségű burkolatokat kedvező áron, mikor érdemes felújítani egy bútort ahelyett, hogy újat vennénk, és mikor lehet egy kreatív ötlettel százezreket megspórolni." - folytatta.
Azt is elárulta, hogy az elmúlt évek során egy olyan szakembercsoportot sikerült maga köré szerveznie, akik ugyanúgy hisznek az értékmentésben, mint ő.
"Nem az a célunk, hogy mindent lebontsunk, hanem hogy a ház megőrizhesse a karakterét, miközben megfelel a mai igényeknek." - írta még posztjában.
10 évig vezette a TV2 sikerműsorát: Sági Szilárd 56 évesen asztalosként keresi a kenyerét
Sági Szilárd a televíziós munkái után most civil szakmájában találta meg a boldogságot.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Szenzációs Négyes
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jóban rosszban















