Brad Pitt elképesztően jóképű volt karrierje kezdetén – Ritkán látott fotókon az 54 éves színész
Brad Pitt sármosságára már a karrierje legelején felfigyeltek.
Nem telt bele sok idő, hogy Brad Pitt szexszimbólummá váljon. Színészi karrierje indulása után pár évvel a People magazin őt választotta a világ legszexibb férfiának. Ez 1995-ben történt, amikor 32 esztendős volt, később pedig 2000-ben is elnyerte ezt a címet.
Már a '80-as évek végén is szexi volt
Az 54 éves sztár külsejére már akkor is felfigyeltek, mielőtt befutott színész lett volna. Az alábbi fotó 1987-ben készült róla, az akkor még csak 24 éves sztárnak nagyon erős volt a kisugárzása, egyszerűen imádta őt a kamera. A kék szemű, szőke herceg alakját testesítette meg, így nem is csoda, ha rengeteg nő megfordult utána az utcán.
Legelső szerepét egyébként az 1987-es Jó pasi című filmben kapta, azonban ott annyira jelentéktelen mellékszereplő volt, hogy még a stáblistán sem jelent meg a neve. Ugyanebben az évben szerepelt még a Porsche-tolvajok című alkotásban is. A '80-as években még kapott néhány mellékszerepet, például a 21 Jump Street című sorozatban is feltűnt, azonban az 1991-es Thelma és Louise adta meg karrierjének az első jelentősebb löketet. Rá egy év múlva már ő volt a Folyó szeli ketté című dráma egyik főszereplője, a kritikusok az 1995-ben megjelent Hetedik és a 12 majom című filmekben ismerték el őt először. Ugyanebben az évben már őt nevezték ki a legszexibb pasinak.
Nem csak a magazinok szerkesztői látják a színészt tökéletesnek. Az aranymetszés szabálya szerint a híres férfiak közül a harmadik legszebb ember Brad Pitt, őt csak Bradley Cooper és George Clooney előzte meg - viszont olyan sármőröket utasított maga mögé, mint például Ryan Gosling vagy David Beckham.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- angelina jolie
Már 16 éves Angelina Jolie legidősebb fia - Fotókon Maddox
- sztár
- arnold schwarzenegger















