Beckhamék franciásan múlatták az időt

Nem mindenki teheti meg, hogy átugorjon Párizsba ünnepelni egyet – no, persze azért akadnak, akiknek ez is belefér a hétvégébe.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

David Beckham jelenleg az amerikai Galaxy csapat hivatalos játékosa, azonban most a franciák ellen angol színekben lépett pályára. A mérkőzést a franciák ellen ugyan elvesztették, de Beckham mégis megünnepelte 100. mérkőzését, melyet angol színekben a pályán töltött.

A Baccarat étterem, ahol a bulit megszervezte, pár évvel ezelőtt Eva Longoria és Tony Parker esküvői próbavacsorájának is helyszínéül szolgált. A nagy napon teljesen megtelt a hely, hogy mindenki köszöntse Davidet, aki bőségesen megél abból, hogy profi futballjátékos.

Beckham, bár kikaptak a franciáktól, mosolyogva mulatta végig az éjszakát feleségével és családjával, csak a házaspár három fia nem vett részt a díszvacsorán, mivel azt igen késői órán rendezték meg.

David apja büszkén ünnepelte fiát, annak dacára, hogy pár évvel ezelőtt rettentően megromlott viszonyuk.

Az apa ugyanis akkoriban megjelentetett egy könyvet, melyben egyaránt bírálta Beckam karrierjét és magánéletét.

Ennek köszönhetően aztán évekig nem tartották egymással a kapcsolatot. A férfi azonban tavaly szívrohamot kapott, ami újra összehozta őket, így most együtt tudták megünnepelni a gyönyörű karrier sikereit.

A focista édesapja, aki úgy gondolja, az ő ösztönzésére fia vált profi játékos a fiából, az ünneplés estéjén unokái felett őrködött, akik a VIP szektorban aludták végig a sztárpapa focitortájának felvágását.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Az étterem meglepetésként készíttette el a focista részére a futball-labda alakú tortát, ami egyféle fénypontja volt az ünnepi vacsorának. A családon kívül természetesen az egész angol csapat is részt vett a vacsorán. Többen köszöntőt is mondtak David részére, és hálájukat fejezték ki azért, amit az angol futballért tett.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Beckham az ünneplés óta már visszatért Amerikába, hogy a Galaxy csapatnak a színeiben folytassa tovább pályafutását.

Ezt is szeretjük