Friss felvételen a Bee Gees egyetlen élő tagja: a 74 éves Barry Gibb így megváltozott
Barry Gibb szerint a testvéreinek megvoltak a maga démonjaik.
A 20. században számos együttes a csúcson volt, ilyen volt a Bee Gees is, amit három fivér, Robin, Maurice és Barry Gibb alapított. Csupán gyerekek voltak, amikor létrejött a zenekaruk, az '50-es évek végén már a dalaikat játszották a rádiók, 1960-ban pedig életükben először léptek fel a tévében. Debütáló albumuk 1965-ben jelent meg. Olyan slágereket gyártottak, mint a Stayin' Alive, a How Deep Is Your Love, a Holiday vagy az I Started A Joke, nagylemezeikből több mint 120 milliót adtak el világszerte, több Grammy-díjat is nyertek.
45 év aktív zenélés után szűnt meg a Bee Gees, ugyanis 2003-ban elhunyt Maurice, egy műtét során infarktust kapott, csupán 53 éves volt. Ikertestvére, Robin 2012 májusában hunyta le örökre a szemeit, ő sokáig vastagbélrákkal küzdött, végül a halálát veseelégtelenség okozta.
Barry Gibb a Bee Gees egyetlen élő tagja
Barry Gibb szeptemberben lett 74 éves, még most is aktívan zenél, legújabb albuma, a Greenfields 2021 januárjában jelenik majd meg. Az alábbi felvételen láthatod, hogyan fest napjainkban.
A The Guardiannek adott decemberi interjújában elárulta, hogy nagy családja van, összesen öt gyermeke és hét unokája született. Feleségével, Lindával nemrégiben ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. A testvéreivel nagyon nehezen fogták fel a hirtelen jött sikert, sajnos Maurice az alkoholba menekült, a '90-es évek elején még a rehabot is megjárta, Robin az amfetamin függőjévé vált, kisöccsük, Andy, aki szintén zenész volt, rászokott a kokainra, ő sajnos nagyon fiatalon, harmincesztendősen ment el, 1988-ban.
- A fivéreimnek meg kellett küzdeniük a démonjaikkal, én viszont egy olyan nő férje voltam, aki nem engedte, hogy függővé váljak. Ha drogokat vittem volna haza, a közös otthonunkba, azok egytől-egyig a vécében végezték volna - magyarázta, majd hozzátette, szerencsésnek tartja magát, hogy így alakult az élete.
Barryt a mai napig nyomasztja, hogy a testvéreivel az életük utolsó szakaszában nem tartott túl jó viszonyt, Robin például el sem árulta neki, hogy rákkal küzd, Maurice-szal pedig nem igazán beszéltek.
A zenekar életéről még egy új dokumentumfilm is készült a The Bee Gees: How Can You Mend A Broken Heart címmel, amit decemberben mutattak be, Barry Gibb is többször megszólal az alkotásban, pár évvel ezelőtt nehezére esett beszélni a testvéreiről a veszteségek miatt, ám ma szívesen nosztalgiázik.
- Mielőtt híresekké váltunk, azok voltak a legszebb idők az életünkben. Nem volt versengés, nem számított, ki melyik részt énekli. Amikor megjelent a Massachusetts című slágerünk, ami első helyezett lett, Robin énekelte a refrént, és úgy érzem, ezen sosem jutott túl. Nem érezte azt, hogy ezek után bármelyikünk is helyette énekelje a refrént - magyarázta.
Freddie Mercury élete szerelme
Képes összeállításunkban megnézheted Freddie Mercury és Mary Austin közös fotóit.
Freddie Mercury élete szerelme így fest napjainkban: a 69 éves Mary visszavonultan él
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció