Barack Obamával először nem akart randizni a felesége: ez volt az oka

Így szeretett egymásba Barack és Michelle Obama.

Barack Obama és Michelle Obama
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Barack és Michelle Obama párosa sokaknak nagyon szimpatikus, hiszen látszik rajtuk, hogy több évtized eltelte után is odáig vannak egymásért.

Amikor Obama elindult a 2008-as amerikai elnökválasztáson, felesége mindenben támogatta őt, sőt ő maga is számtalan kampánybeszédet intézett az emberek felé, ezt a Michelle Obamáról szóló új Netflix-dokumentumfilm, a Becoming is feldolgozta. A május 6-án megjelent alkotásban arról is szó volt, hogyan találkozott először a házaspár.

Barack és Michelle Obama szerelmi története

Michelle Obama céltudatos volt már fiatal korában is, nagyon jó tanuló volt, olyan elit iskolákba járt, mint a Princeton és a Harvard. Utóbbi intézményben 1988-ban szerzett jogi diplomát, majd a Sidley & Austin ügyvédi irodában helyezkedett el. Ott ismerte meg Barack Obamát, aki akkor a Harvard Egyetem hallgatójaként nyári gyakornoknak jelentkezett a céghez.

barack és michelle obama 2
Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

Az egykori first lady lett Obama mentora, a dokumentumfilmben viccesen megjegyezte, hogy legelőször telefonon beszéltek, és amikor az elnök beleszólt a telefonba, Michelle teljesen ledöbbent a mély hangján.

- Fel kellett hívnom telefonon, ekkor éreztem először, hogy ebben akár több is lehet. Amikor beleszólt a kagylóba, olyan hangja volt, ami egyáltalán nem hasonlított az általam elképzelthez. Meghökkentem, még a telefonon át is éreztem a forróságot, amit ez a hang okozott - emlékezett vissza.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Bár szimpatizált a férfival, volt egy kis bökkenő.

- Mivel a mentora voltam, nem randizhattunk. Körülbelül egy hónap után elhívott egy találkára, de azt gondoltam, az olyan béna lenne. Tudod, a két fekete a Harvardról, mindenki erre várt. Kérdezték is: "Szeretitek egymást, nem? Te is fekete vagy, ő is. Jó lenne." Én viszont nem akartam ezt a sztereotípiát erősíteni - magyarázta.

Végül mégis beadta neki a derekát, mint kiderült, nem volt egyszerű Obama barátnőjévé, később feleségévé válni.

- Több szempontból kihívást jelentett ez nekem. Tudtam, hogy ő egy cunami, és ha nem vigyázok, elsöpör. Nem akartam csak az álmai egyik mellékszereplője lenni. Ez vezérelt abban a döntésemben, hogy otthagyjam a jogot. A Barackkal való kapcsolatom a partneri viszonyról szólt. Ha egyenjogú társa akartam lenni ennek a csökönyös fiatalembernek, össze kellett szednem magam. El kellett érnem egy szintet, ahol elég magabiztos voltam ahhoz, hogy az egyenjogú társa lehessek.

barack és michelle obama
Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary

1992-ben házasodtak össze, ám az életük akkor változott meg igazán, amikor világra jöttek a lányaik, Malia 1998-ban, Sasha 2001-ben született.

Itt él a házaspár

Less be te is Obamáék gyönyörű otthonába!

Barack és Michelle Obama fényűző luxusotthona - Meseszép házat vásároltak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük