Bombanővé műtötték az átlagos külsejű Anne Heche-t

Bár leszbikus románca már véget ért, még mindig sokat pletykálnak róla – főleg plasztikái miatt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Anne Heche soha nem tartozott az ügyeletes hollywoodi bombázók közé, mégis éveken át az érdeklődés középpontjában állt. A bohém szőke sztár körül 1997-ben szaporodtak meg a pletykák és találgatások, amikor randizni kezdett a közismerten leszbikus amerikai műsorvezetőnővel, Ellen DeGeneresszel.

Mivel a negyvenéves Anne-nek előtte és utána is csak férfi partnerei voltak, azóta is rejtély, hogy a Hat nap, hét éjszaka sztárja tulajdonképpen melyik nem képviselőihez vonzódik.

Komoly lelki problémákkal küzdött

Kissé szabálytalan, ám üdítően friss vonásaival és törékeny termetével az amerikai színésznőt sosem sorolták a sztárvilág felkapott szépségei közé, ennek ellenére bájos-szertelen lényével sokakat megnyert.

Nem csoda, hogy annyian aggódtak érte, amikor 2000-ben kiderült, komoly mentális problémákkal küzd, valamint a kábítószerrel is gondjai vannak.

Szerencsére azóta már sikerült túljutnia a mélyponton. Minderről 2001-ben megjelent, Nevezz őrültnek! című önéletrajzi könyvében vall meglepő őszinteséggel.

Az eredeti stílusáért becsült sztár, úgy tűnik, igyekszik közelíteni a hollywoodi szépségkultuszhoz. Bár erről nem beszél, gyanúsan feszes bőre, a korábbinál jóval plasztikusabb vonalú orra és furán álló szemöldökei arra engednek következtetni, hogy ő is kés alá feküdt.

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ettől pedig sokkal fiatalabbnak tűnik, és a szépészeti beavatkozásoknak köszönhetően az egykori átlagos külsejű színésznőből ízig-vérig bombázó lett. 

Femina akták - Méhnyakrák

A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?

Promóció

Hasonlóan sikeres plasztikáztatással pedig csak elvétve találkozhatunk az álomgyárban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük