Erzsébet királynő ezzel a húzásával magára haragíthatja az embereket: kihúzza a csávából András herceget

András herceg peren kívül megegyezett, ám a költségeket a királynő fizeti.

András herceg peren kívüli megegyezése
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tegnap este derült ki, hogy András herceg és Virginia Giuffre peren kívül egyeztek meg, írta meg a BBC. Giuffre, lánykori nevén Virginia Roberts azért perelte be az előkelőséget, mert állítása szerint 2001-ben, 17 éves korában szexre kényszerítette őt több alkalommal is, mindezt Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell közbenjárásával.

A yorki herceg tagadta, hogy valaha is ismerte volna Giuffret, annak ellenére, hogy még egy közös fotó is született róluk, amelyen Maxwell is szerepel, sőt, a pereskedés alól úgy próbált kibújni, hogy egy 2009-ben íródott, titkos egyezséget mutatott be a bíróságnak, amelyben az állt, a nő félmillió dollárért cserébe egy életen át tartózkodik attól, hogy Jeffrey Epstein vagy a hozzá köthető személyek ellen jogi eljárást indít. Ám januárban a New York-i bíróság úgy döntött, tovább tárgyalható András herceg ügye. A peren kívüli megegyezéssel viszont véget ér ez a történet. A pontos összeg nem derült ki a hivatalos dokumentumokból, de nagyjából 12 millió fontra becsülik azt. Ezt a rengeteg pénzt viszont nem más, mint Erzsébet királynő fizeti, írta meg a Daily Mail a Telegraph információira hivatkozva.

András herceg peren kívül megegyezett, de a költségeket a királynő állja

András herceg egy jelentős összeget adományoz Giuffre jótékonysági alapítványának, amely a szexuális zaklatás áldozatait segíti. A nyilvánosságra került dokumentumokból az is kiderült, hogy András sosem akart rossz fényt vetni a nőre, és elismerte, hogy vádlója sokat szenvedett a szexuális zaklatások és a nyilvános bántalmazások áldozataként. András azt is megbánta, hogy kapcsolatban állt az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt Jeffrey Epsteinnel. Ezzel a pénzzel szeretné támogatni az áldozatokat, akiket egytől egyig mind bátor embereknek tart.

GettyImages-826503122
Fotó: Karwai Tang / Getty Images Hungary

Bár januárban a Buckingham-palota egy közleményben jelentette be, hogy a yorki herceg katonai címei és királyi védnökségei visszaszálltak a királynőre, András nem vállalhat több nyilvános szereplést, és civil állampolgárként fog az ügyében védekezni. Ettől függetlenül Erzsébet királynő mégis segít a fiának, ugyanis a 12 millió fontnyi összeget a herceg nem tudja a saját zsebéből kifizetni, ezt már Adam Helliker, a királyi család szakértője magyarázta a The Sunnak.

- Senkinek nincs ennyi pénze az anyján kívül. András még a walesi herceg közelében sincs, hogy egy ilyen összeget finanszírozzon. Nincs bevétele.

GettyImages-1345305916
Fotó: Samir Hussein / Getty Images Hungary

A szakértő úgy véli, Erzsébet királynő magára haragítja majd az embereket azzal, hogy kisegíti a szexbotrányba keveredett gyerekét.

Azonban Andrást eltiltották attól, hogy részt vegyen édesanyja jubileumi ünnepségén, amit az uralkodása hetvenedik évfordulója alkalmából rendeznek meg júniusban.

András herceg esete a masszőrnőjével

Újabb leleplező történet látott napvilágot Andrásról, aki ennek biztosan nem örül. A The Sunnak egykori masszőrnője, az ötvenéves Emma Gruenbaum számolt be egy exkluzív interjúban, milyen módon próbálta a királynő fia szexre csábítani.

Kiteregette a szennyest Erzsébet királynő fiáról a masszőrnő: Andrásnál perverzebb vendége sosem volt

András hercegről újabb kellemetlen sztori látott napvilágot.

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük