„Ha férfi lennék, nem lenne téma, hogy ősz a hajam" - a 65 éves Andie MacDowell gyönyörű deres fürtjeivel
Ez a véleménye a színésznőnek arról, hogy ezüstös hajával folyamatosan foglalkoznak.
Andie MacDowell úgy gondolja, ha férfi lenne, valószínűleg nem övezné ekkora érdeklődés ősz tincseit. A színésznő még 2021-ben döntött úgy, hogy búcsút mond a hajfestéknek, és egyszerűen hagyja, hogy a természetes idősödés tegye a dolgát göndör fürtjeivel. Ezt pedig azóta sem bánta meg.
Andie MacDowell véleménye ősz hajáról
Bár korábban sokan megpróbálták lebeszélni róla, a 65 éves színésznő teljes természetességgel vállalja deres fürtjeit. A People magazin a New Beautynak tett interjújából szemezgetett, melyben azt is elmesélte, mekkora érdeklődés övezi frizurájával kapcsolatos döntését nap mint nap.
Andie MacDowell először is leszögezte, hogy hajzata nem szürke, hanem ezüst. Aztán azt is hozzátette, hogy ha nem nőként állna így a kamerák elé, akkor azzal sokkal kevésbé foglalkozna a nyilvánosság.
- Ez azért történik, mert nő vagyok… Ha férfi lennék, nem lenne téma, hogy ősz a hajam - mondta el őszintén véleményét a sztár, aki egyébként imádja mostani frizuráját, és már korábban is így kezdte volna el hordani, ha nem félt volna az emberek véleményétől.
- Miután megláttam, hogy milyen a színe, nagyon megszerettem. Tudtam, hogy itt az ideje így hagyni - mesélte a színésznő, aki a Covid időszaka alatt vette a bátorságot, hogy haját természetesen hordja tovább. Azt is elárulta, döntésében nővére volt a példaképe, akire konkrétan féltékeny volt, hogy milyen szép ősz hajjal, pedig csak 18 hónappal idősebb nála.
A rajongók azóta is odavannak megjelenéséért, rengeteg pozitív visszacsatolást kap, ami miatt rendkívül hálás.
A 65 éves Andie MacDowell ráncokkal és ősz hajjal is gyönyörű: sztárok, akik nemet mondtak a plasztikára
Olyan női sztárokat mutatunk, akik a plasztikaellenes tábort erősítik.
ElolvasomFotók: Getty Images
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jennifer aniston