Mi lesz a két pici gyerekkel? Újabb színészházaspár válik el

Kilenc év után futott zátonyra a sorozatsztár Amy Poehler és Will Arnett házassága.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amy Poehler, amerikai színésznőt a hazai tévénézők leginkább a Városfejlesztési osztály című sorozatból ismerik, de számos filmben is feltűnt, például a Bajos csajok című vígjátékban 2004-ben.

A legnagyobb sikert azonban az NBC-n futó Saturday Night Live című szórakoztató műsor hozta meg számára a tengeren túlon, amelyben hét éven keresztül láthatta a közönség.

Kilenc év után vége

Most azonban magánélete miatt került a figyelem középpontjába, a napokban látott ugyanis napvilágot a hír, miszerint kilenc év után zátonyra futott a házassága.

Férje, a kanadai színész, Will Arnett, akit eddig főként epizódszerepekben és mellékszerepekben láthattunk, de külföldön már, a hazánkban eddig nem sugárzott, Up All Night című sorozattal az ő karrierjében is eljött az áttörés.

A színészházaspár 2003-ben kötötte össze életét, és két fiuk született: Archie hároméves, míg Abel csak nemrég múlt kettő.

Szóvivőjük megerősítette a szakításukról szóló híreket a US Weeklynek, és azt is elmondta, hogy békésen válnak el.

Két kisfiuk van

Nem szívesen beszélnek róla, hogy mi áll a kudarc hátterében, így azt nem tudni, hogy miért jutottak erre a döntésre, mint ahogy azt sem, hogy hogyan nevelik a jövőben a piciket.

A legrövidebb sztárházasságok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A 40 éves színésznőnek ez az első házassága, de 42 éves exe már volt nős korábban, mindössze egy évig tartott frigye Penelope Ann Miller színésznővel, akitől 1995-ben vált el.

Nemcsak a közös gyerekek miatt, hanem azért is nagy szerencse, hogy baráti viszonyban maradnak, mivel a családi köteléken kívül szakmai kapcsolat is összefűzi őket, gyakran dolgoznak ugyanis együtt, filmekben és televíziós produkciókban egyaránt.

Ezt is szeretjük