Amanda Holden megbánta, hogy szétbotoxoltatta arcát
Amanda Holden régen természetesnek tartotta a botoxot, nyolc hónapja azonban már nem használja.
A sztárvilágban egyre több hírességen hatalmasodik el a plasztikafüggőség, és csak keveseknek sikerül leszokni arról, hogy lépten-nyomon kés alá feküdjenek.
Amanda Holdennek azonban összejött, a 38 éves brit színésznő ugyanis saját bevallása szerint több évnyi botoxoltatást követően már hónapok óta kerüli a kártékony szer használatát.
Természetes, mint a fogmosás
Pedig a Britain’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűritagja néhány éve még meg volt győződve arról, hogy a botoxoltatás olyan, mint a fogmosás. A Daily Mailnek adott interjújában a szőke celeb elmondta, hogy 2007-ben a Wild At Heart című sorozat afrikai forgatásán kapta az első injekciót.
- Folyamatosan a napon voltam. Rádöbbentem, hogy gyűlnek a ráncaim, és ekkor botoxoltattam először. Nem ismerek egyetlen olyan embert sem, aki ne tett már volna valami ilyesmit.
Nem voltam ideges, egyetértettem Simon Cowell-lel, aki szerint ez olyan, mintha fogat mosnál – nyilatkozta Holden.
Ma már bánja
Ám néhány hónappal ezelőtt mégis megbánta, hogy a szépészeti beavatkozás mellett döntött. Ma már butaságnak tartja ezt a lépését, hiszen a botox tulajdonképpen egy méreg.
Ez a kémiai anyag ugyanis az arcizmok ideiglenes megbénításával eltünteti a ráncokat, ám ezzel együtt jelentősen csökkenti az emberi arc érzelmi kifejezőképességét.
Holden éppen ezért már nyolc hónapja nem használja a szert, és örül természetes megjelenésének. Jól teszi, hiszen ha összehasonlítjuk a régi és az újabb fényképét, egyértelműen látszik, hogy botox nélkül sokkal vonzóbb.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció













