Agatha Christie fiatalkori fotója - Ritkán látott felvételen a krimi királynője

Agatha Christie bájos nő volt fiatalon.

agatha-christie-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Agatha Christie volt a 20. század egyik legnépszerűbb írója. Krimijeit a mai napig imádják a világon, olyan legendás karakterek kötődnek a nevéhez, mint Miss Marple vagy Poirot. A Guinness Rekordok könyve alapján Shakespeare kiadványai és a Biblia után az ő regényei keltek el a legnagyobb példányszámban az egész világon. Írással az első világháború ideje alatt kezdett foglalkozni, 1920-ban jelent meg az első regénye, akkor már harmincesztendős volt.

Így nézett ki fiatalon a híres írónő

Az írónőről sokan nem tudják, hogy festett fiatalon, hiszen idős korából, amikor már világhírű volt, jóval több kép maradt fenn róla. Egyébként nagyon bájos nő volt, ahogy ez az alábbi képen is látható.

agatha-christie-fiatalon

Eleinte opera-énekesnő szeretett volna lenni, végül a háborús időszak alatt ápolónőként tevékenykedett, később pedig egy gyógyszer-laboratóriumban dolgozott. Ekkor kapott ihletet az írásra, már azt is kigondolta, hogy az egyik karakterét mérgezéssel ölik meg, egy detektívnek pedig ezt ki kell derítenie. Amikor megszületett az első könyve, hat kiadó is visszautasította a kéziratot, végül, amelyik cég kiadta, csupán 25 fontot fizetett neki.

Az 1926-os Ackroyd-gyilkosság hozta meg neki az átütő sikert, aminek köszönhetően nemcsak Angliában, hanem külföldön is kezdték elismerni munkásságát. Ez az év azért is volt különös számára, mert ekkor tűnt el. A férje, Archibald beleszeretett egy másik nőbe, ezért el akart tőle válni, amikor pedig emiatt vitatkozni kezdtek, aznap napokig nem lehetett róla tudni, él-e vagy hal. Kutatócsoport indult a megkeresésére, végül egy hotelben találtak rá. Sokáig nem adott magyarázatot az eltűnésére, pletykálták róla, hogy ideg-összeroppanást kapott, de igazából így próbált bosszút állni a férjén, akitől később elvált.

1930-ban házasodott meg újra, Max Mallowan régésznek mondta ki a boldogító igent. A férfit több ásatásra is elkísérte, ennek hatására rengeteg könyvet írt még, ilyen volt a Gyilkosság Mezopotámiában vagy a Halál a Níluson. Végül 1976-ban, 85 éves korában hunyt el.

Kiköpött Sissi - Jackie Kennedy tiniként olyan szép volt, mint a magyar királyné

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük