Iszonyúan szétcsúszott Adam Ant, a 80-as évek szívtiprója
Egykor lányok ezrei tomboltak a koncertjén, és ajánlkoztak fel utána. Azóta a diliházat is megjárta a sztár.
A kora nyolcvanas évek zenei életének kétségkívül híres-hírhedt figurája volt Stuart Leslie Goddard, azaz Adam Ant, az Adam and the Ants névre keresztelt banda énekese, akik 1978-82-ig ontották a slágereket.
A brit formáció még a tengerentúlon is hatalmas népszerűségnek örvendett, így nem meglepő, , hogy Goddardot az amerikai MTV nézői akkoriban a legszexisebb előadónak választották meg.
Megjárta a poklot
A sztár a banda feloszlása után szólóban is igyekezett megmutatni tehetségét. Ám miután 1985-ös albumát fanyalogva fogadta a közönség, inkább a színészet felé fordult, azonban kisebb sorozatbéli felbukkanásoknál többre nem futotta.
Ahogy egyre kevésbé volt népszerű, úgy kezdett el csúszni lefelé a lejtőn. Mint 2006-ban megjelent életrajzi kötetében, a leghíresebb slágerükről elnevezett Stand and Deliver-ben taglalja, depressziója elhatalmasodott rajta, bipoláris zavarral diagnosztizálták, és rettentően elhízott.
A mélypont 2002-ben volt, amikor egy alkalommal, műanyag pisztollyal hadonászva ijesztgette egy kocsma vendégeit.
Ekkor fél évre beutalták a pszichiátriára. Szerencsére azonban találkozott egy nővel, kinek segítségével lassan kezdi újra megtalálni az élet értelmét.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















