A dadus Franje és Maxwell Sheffieldje friss, közös fotón: így megváltoztak 33 év alatt
A dadus főszereplői friss, közös fotón szerepelnek együtt.
A dadus első epizódját 1993-ban mutatták be az Egyesült Államokban, a szituációs komédia egészen 1999-ig futott. Fran Drescher, a széria alkotója és főszereplője együtt mutatkozott a sármos Maxwell Sheffield urat játszó Charles Shaughnessy-vel.
A dadus szereplői 2026-ban
Drescher a közösségi oldalán osztotta meg az alábbi felvételt kettejükről, a Somebody to love musical premierjén jelentek meg, ugyanis a darabot A dadus írói és producerei, Rob Sternin és Prudence Fraser írták.
A rajongók imádták a közös fotójukat, cikkünk írásakor több mint 258 ezer lájkot kapott. Többen megjegyezték, milyen szépek együtt, mások pedig arról fogalmaztak, mennyire örülnének, ha A dadusnak készítenének egy folytatást.
Charles Shaughnessy idén februárban lett 71 éves, a brit színész a mai napig aktívan dolgozik, 1984 és 2025 között az Ármány és szenvedély című sorozat oszlopos tagja volt. Fran Drescher idén szeptemberben lesz majd 69 éves, a színésznő legutóbb a Marty Supreme című alkotásban szerepelt, de feltűnik A visszatérés című sorozatban is idén Lisa Kudrow oldalán.
Az Armageddon és A Gyűrűk Ura szépsége volt: közel az 50-hez így fest Liv Tyler
Liv Tyler az Armageddonban és a Gyűrűk Urában sok férfit csavart az ujjai köré
ElolvasomCover: Getty Images
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















