3+1 igazán jóképű agglegény Hollywoodból
A közkedvelt filmsztárok között nemcsak családos pasik vannak, hanem olyanok is, akik még keresik életük párját.
A filmvilág álompasijainak sorában - főleg, ha az ember a harminc fölöttieket nézi - jócskán vannak olyanok, akik már igába hajtották a fejüket. Sőt, a kölyökképű Pókember, azaz Tobery Maguire vagy éppen Clive Owen már többgyermekes édesapák.
Most azonban azok közül a pasik közül válogattunk, akik még vagy már facérak: vagy azért, mert élvezik az agglegényéletet, vagy azért, mert ugyan próbálták a hosszú kapcsolatot, de valamiért nem jött be nekik. Mint Ryan Philippe-nek, akinek három éve tartó kapcsolata ment tönkre a napokban, állítólag exkedvese, Abbie Cornish már ki is költözött közös házukból. A 35 éves színész korábban Reese Witherspoon férje volt, akitől két gyermeke született, ám végül nyolc évig bírták egymás mellett.
Jake Gyllenhaal
És ha már Reese Witherspoon, akkor természetesen nem lehet említés nélkül hagyni Jake Gyllenhaalt sem, hiszen a 29 éves szívtipró egészen a közelmúltig kapcsolatban élt a szőke színésznővel. Hogy mi lehetett a szakítás oka, csak találgatni lehet: egyesek szerint Witherspoon nem akart ismét férjhez menni, ami értelemszerűen bántotta párját.
Végül tavaly novemberben mondtak búcsút egymásnak. Azóta a sármos színész egyedül, illetve nővére, Maggie Gyllenhaal társaságában jelenik meg a filmbemutatókon, és láthatólag nagyon hiányzik mellőle egy kedves és bájos társ, aki nem ódzkodik a házasságtól. Sőt, talán még azt sem bánná, ha lenne egy-két gyerkőce.
Gerard Butler
Bár a 300 izompacsirtája Skóciában született, manapság annyira felkapott lett, hogy többet tartózkodik a tengerentúlon, mint hazájában. Így amelyik hölgy vele szeretne eltölteni egy forró éjszakát, annak érdemes Hollywoodban szétnéznie - esetleg valamelyik egzotikus nyaralóhelyen.
Legutóbb például Rióban látták mulatozni a negyvenéves sztárt, és a lesifotók tanúsága szerint nem nagyon állt ellen a kísértésnek, már ami a nőket illeti. Aki tehát szereti a nagydumás sármőröket, az ne habozzon, kerüljön valahol Butler útjába - egy széles mosoly, és máris nyert ügye van!
Chris Pine
A vakító kék szemű színész a Star Trek remake-jének Kirk kapitányaként vált világhírűvé, azóta folyamatosan kapja az ajánlatokat - a filmstúdióktól, no meg persze a nőktől. A 29 éves sztár pedig alaposan kihasználja a kínálkozó lehetőségeket: egyebek közt Audrina Patridge és Olivia Munn is a meghódítottak népes listáján szerepel, de Beau Garrett színésznővel is megismerkedett közelebbről még 2008-ban.
Mindenesetre mostanság szabad a szíve, bár hogy sűrű forgatási naptárába hogyan fér bele a szerelem, azt csak az ég tudja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nemrég fejezte be ugyanis a Denzel Washington főszereplésével készült Unstoppable című thrillert, és hamarosan belevágnak a Star Trek újabb részébe.