A Kis-Balaton fővárosa igazán imádni való hely: Vörsön még a kisbolt is igazi remekmű
Vörs egy 500 fő lakta kis település a Kis-Balaton közelében, ami tele van látnivalóval.
A Balatontól délnyugatra, a Kis-Balaton szomszédságában fekvő Vörs bájos, nyugodt falu, ráadásul mindössze 10-15 percre van a kedvelt balatoni strandoktól, és bővelkedik a szebbnél szebb látnivalókban.
Vörs a Kis-Balaton hivatalos fővárosaként ismert, a Balatonszentgyörgy melletti, 500 fő lakta zsáktelepülés télen-nyáron vonzó lehet az aktív pihenésre, kirándulásra vágyók számára. A település akár a fővárosból is átszállás nélkül megközelíthető, a Nagykanizsa felé menő vonattal 2,5 óra az út, de Hévíz és Balatonszentgyörgy felől busszal is elérhető a falu.
Vörs látnivalói
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó, értékes természeti kincseiről ismert Kis-Balaton környékén tett túrák ideális célpontja lehet Vörs, de a balatoni nyüzsgésből is jó ide picit kiszakadni. A falut az Árpád-korban említették először az oklevelekben, ám ennél régebbi leletanyagokat, egy avar temetőt is találtak határában.
A falu Talpasháza a környékbeli füstöskonyhás épületek berendezését és lakóinak életét mutatja be, 2015-ben újították fel. A látogatók megismerhetik itt a halászat hagyományos szerszámait, a Kis-Balaton környékén jellemző használati eszközöket, a lápi pákászok életét és a népi építészet tradícióit egyaránt. A házikó a falu szélén, a Dózsa György utcában található. A tájház mellett Vörsön az üdülők akár egy Tűzoltó Múzeumot is meglátogathatnak, melyben ritka és érdekes munkaeszközöket állítottak ki.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A település központjában az 1700-as években épült, késő barokk stílusú Szent Márton-templom magasodik, amely télen kerül igazán középpontba: a település gyönyörű betleheméről híres, melynek hagyományai egészen 1948-ig nyúlnak vissza. Mára több mint 60 négyzetméteren alakítják ki a gipszalakokból és természetes anyagokból készült jászoljelenetet, ami Közép-Európában is különleges.
A falut országszerte híressé tette Charlie, a gólya is, amely egész életében a tavasz első hírnökeként érkezett Magyarországra, és 14 évén át mindig vörsi fészkébe tért vissza. Az azóta jelképpé vált madár tiszteletére szobrot is emeltek.
A gólyafészek egyébként a Tüskevár ABC mellett helyezkedik el, és a bolt is igazi építészeti remekmű: tervezője Sánta Gábor, Makovecz Imre tanítványa, a külső és a belső is felvonultatja az organikus építészet jellegzetességeit. Érdekesség, hogy 2020-ban ismét Vörsre érkezett meg az első magyarországi gólya, aki a Kele nevet kapta, és Charlie egyik fiókája.
A településről érdemes akár kerékpárral is bejárni a Kis-Balaton vadregényes vidékét, elérhető távolságban található a Kányavári-sziget, a zalavári Kis-Balaton Bemutatóház, a fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont, ahol tanösvény mutatja be a környék élővilágát. Híres nevezetesség a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, de Zalavár Árpád-kori temploma is megtekinthető, ha érdekes pontokkal gazdagítanátok a nyaralást.
A Kis-Balaton titkai
Ha meglátogatod a Kis-Balaton gyönyörű, érintetlen környékét, garantáltan elvarázsol.
Gyönyörű képek készültek a Kis-Balaton élővilágáról: ritkán látjuk így ezt a vidéket
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Indafotó/ Templomok, Wikipédia/László Lukács, Facebook/Tüskevár ABC.)
- vörs
- kis-balaton
- balaton környéki látnivalók
- falu
- falusi turizmus
- hazai kirándulóhely
- pihenés itthon
- kirándulás
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus
Csak 150-en laknak a picinyke magyar faluban, pedig Hegyesd szépsége regénybe illő
- tapolca
- balaton-felvidék