Eldurvult a helyzet a világvégefaluban: megtiltják a menedék megközelítését

Állítólag csak Bugarachban lehet túlélni a világvégét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A maják próféciája miatt, mely szerint 2012. december 21-én lezárul egy periódus a Föld és az emberiség történetében, sokan tartanak az apokalipszis közeledtétől, mely azonban nem csupán az internetes fórumokon és a baráti beszélgetések során realizálódik, sokan vannak ugyanis, kiknek életét gyökerestől forgatják fel az állítólagos, közelgő események.

A Bugarach melletti hegy

Ezt bizonyítja a délnyugat-franciaországi falu, Bugarach esete is, melyet jó ideje megszálltak a világvége-fanatikusok, állításuk szerint ugyanis ez az egyetlen olyan hely a bolygón, ahol túl lehet élni az elképzelhetetlent.

A titokzatos hegy tehet mindenről

Az elméletek középpontjában a falu mellett magasodó, 1230 méteres Pic de Bugarach áll, mely a szóbeszéd szerint csupán külsőleg tűnik hegynek, belül azonban üreges, és földönkívüliek űrhajójának ad otthont, sőt, kapcsolatot jelent a bolygó belsejében élő, idegen civilizáció lakóhelye felé is.

A világvégehívők szerint az ítéletnap eljövetelével a hegy megnyílik majd, abból kiemelkedik az égi jármű, majd magával viszi, és megmenti azokat, akik ekkor a hegyen vagy annak közelében tartózkodnak.

Aggódnak a világvége-hívők miatt

A korábban mezőgazdaságából élő falu, melyet eredetileg alig laknak 180-an, mindennek köszönhetően soha nem volt még ennyire látogatott. Polgármestere, Jean Pierre Delord szerint 2012 januárja és júliusa között közel 20 ezer ember látogatott ide, kiknek egy része furcsa rituálékon vett részt.

Földönkívüliek építettek városokat bolygónkon?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Úgy tűnik, azóta is megállíthatatlan az ideérkezők tömege, főként, ahogy közeledik a végzetesnek tartott dátum. Ahogy arról a Daily Mail nevű lap is beszámolt, a polgármester aggodalmát fejezte ki az ideérkezők miatt, épp ezért szükség esetén lezárják majd a hegy környékét, és tűzoltók, illetve rendőrök segítségével akadályozzák meg a fanatikusok rohamát.

A hegy megmászása azonban ezt leszámítva is veszélyes lehet, csak jó fizikai állapottal rendelkező turisták számára ajánlják, előfordult már ugyanis, hogy felkészületlen túrázók itt vesztették életüket.

Ami nélkül ne indulj útnak!

Bár világvége esetén nem segít, ha utazol, mindenképp köss biztosítást! Nézd meg a videót, és tudj meg róla többet!

Apokalipszis-szuvenírek

Míg a helyiek egy része szerint kellemetlen a nagy tömeg - sőt, a francia kormány is kifejezte aggodalmát egy esetleges tömeges öngyilkosság miatt -, vannak, akik igyekeznek kihasználni a lehetőséget, és idegenforgalmi kuriózumokkal szolgálnak az ideérkező utazók számára.

Darabokat árulnak például a hegyből szuvenírként, a helyi forrás vizét is palackozzák, emellett apokalipszis-pizzát és ilyen tematikájú borokat is kínálnak. Nem egyedi jelenség azonban a világvége ilyen típusú kihasználása, az egykor a maják otthonaként szolgáló Guatemalában például már jó ideje szerveznek ilyen jellegű utakat. Ha többet akarsz tudni Bugarachról, kattints korábbi cikkünkre!

Ezt is szeretjük