5 igazán jó film hétvégére kanapéhencsergéshez - Pompás helyszíneken forgatták a történeteket

Ezek a filmek gyönyörű helyszínekre repítik a nézőket.

Szép helyszíneken játszódó filmek
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A korlátozások idején az utazás az egyik dolog a sok közül, ami többek életéből fájón hiányzik. Legyen szó egy hosszú hétvégéről valahol belföldön vagy egy kiruccanásról valamelyik közeli országba, esetleg egy távolabbi, bakancslistás hely meglátogatásáról, turistaként járni a világot nagyszerű kikapcsolódás, feltöltődés és tanulás is egyben.

A bezártság elviselésében szerencsére segítségünkre vannak a könyvek és a filmek is, amelyek mind nagyszerű tájakra repíthetnek minket anélkül, hogy kitennénk a lábunkat az ajtón. A tavaszi karantén idején már mutattunk kifejezetten az utazásról szóló filmeket, most pedig olyan alkotások közül válogattunk, amiket már csak azért is érdemes lehet megnézni egy-egy borongósabb, rövid nappalon, mert szép és hangulatos európai helyszíneken forgatták őket.

Levelek Júliának

A festői Olaszországban játszódik a 2010-es Levelek Júliának című romantikus film, amelyben Sophie és vőlegénye, a munkamániás Victor Veronába utazik, az eredeti tervek szerint azért, hogy kikapcsolódjanak, de ez a férfi gasztronómia iránti rajongása, illetve éttermének közelgő megnyitása miatt meghiúsulni látszik. Sophie egyedül fedezi fel a hangulatos városkát, benne Shakespeare Júliájának a házát, ahol a szerelmesek leveleket hagynak, Júliának címezve.

Egy helyi önkéntesekből álló csoport megválaszolja ezeket az üzeneteket, Sophie is ír az egyik, mintegy 50 éve keletkezett levél szerzőjének, akinek a története mélyen megindítja. A hölgy unokája kíséretében felbukkan, majd hárman indulnak el, hogy felkutassák a férfit, aki annak idején meghódította az asszony szívét. Utazásuk során Toszkána mesés vidékén barangolnak, a kikapcsolódást a gyönyörű táj és a könnyed történet biztosítja.

Isten hozott az Isten háta mögött

Philippe Abrams egy dél-franciaországi postán dolgozik. Feleségével együtt napsütésre és a francia Riviérára vágynak (ki nem?), ezért még a csalástól sem riad vissza, hogy megkapja a hőn áhított kinevezést. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, természetesen lebukik, büntetésből pedig az ország legészakibb részére helyezik át, aminek már a gondolatától is a rosszullét kerülgeti. Előítéletekkel telve, családját hátrahagyva vág neki az útnak, és meg van róla győződve, hogy barbár népek között kell töltenie a száműzetését.

Közzétette: Bienvenue chez les ch'tis – 2013. július 21., vasárnap

Új állomáshelye, a tündéri és hangulatos Bergues település viszont rácáfol az elképzeléseire, Philippe egyre jobban beilleszkedik, és megszereti az új kollégáit is, akik csupaszív emberek. Az Isten hozott az Isten háta mögött egy szórakoztató és aranyos francia film, ami az interneten is elérhető.

Vicky Cristina Barcelona

Woody Allen számos filmjében fontos, már-már főszerephez jutnak a városok. Az ő rendezésében készült Vicky Cristina Barcelonában két, merőben eltérő vérmérsékletű barátnő érkezik vakációzni a csodás spanyol helyszínre.

Közzétette: Vicky Cristina Barcelona – 2008. június 11., szerda

Bár nem számítottak rá, a forró nyár egy szerelmi négyszöget tartogat a számukra, a középpontban egy sármos festővel, valamint annak exnejével, a finoman szólva is meglehetősen temperamentumos Maria Elenával. A feleséget Penélope Cruz játssza, aki ezért az alakításáért bezsebelte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat is.

Párizs, szeretlek!

Párizs a szerelem városa, romantikus filmek tömkelegének a helyszíne. A Párizs, szeretlek! tizennyolc rövid történetből áll össze, mindegyik a francia főváros egy-egy emblematikus részén játszódik. Boldog-szomorú, végtelenül emberi történetek villannak fel a lüktető nagyvárosban. A film két részletben megtekinthető az interneten is, az első itt, a második pedig itt érhető el.  

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A nagy szépség

Minden út Rómába vezet, az olasz főváros olyan filmremekek hátteréül szolgált, mint az Audrey Hepburn főszereplésével készült Római vakáció, Federico Fellini Rómája vagy épp Az édes élet. Utóbbi jócskán felelős a Trevi-kút népszerűségéért is. Paolo Sorrentino filmje, a 2014-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is elnyerő A nagy szépség is itt játszódik, ráadásul erőteljes párhuzamokat mutat Az édes élettel.

Ez az alkotás eléggé megosztó, biztosan nem tetszik majd mindenkinek, de a gyönyörű felvételek és a remek zene miatt már megér egy próbát, ahogyan a rendező másik műve, a 2015-ben bemutatott Ifjúság is, ami pedig Fellini Nyolc és fél című filmjének hatását tükrözi.

Melyik London híres látnivalója? 10 gyors kvízkérdés az európai nagyvárosokból

A filmek mellett játékos formában is felidézhetjük a gyönyörű európai városok legkeresettebb látnivalóit, amelyek sokat mesélnek a város egykori életéről. Ehhez kvízünket ajánljuk.

Melyik London híres látnivalója? 10 gyors kvízkérdés az európai nagyvárosokból

Kvíz!

Elolvasom

(Borító- és ajánlókép forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük