A stewardessek rémálmai az ilyen botrányos utasok: elképesztő történeteket meséltek
Lehet, hogy sokaknak alapvetőek ezek a szabályok és illemtani elvárások, de nem mindenkinek.

A fapados légitársaságok olcsó repjegykínálata az utazóközönség széles sereglete előtt nyitotta meg az utat az alacsony költségvetésű utazás előtt. Főleg Európán belül már 10 000 forint alatt is vannak repülőjegyek.
Azzal, hogy ilyen sokan utaznak ma már repülővel, a fedélzeti társaság is felhígult, nem feltétlenül élte túl az utazási etikett a tömegturizmust. Ezt pedig leginkább azok sínylik meg, akik a légitársaságok dolgozói, elsősorban az utasokkal közvetlenül érintkező stewardessek.
A stewardessek botrányos történetei
Vannak bizonyos szabályok, amelyeket nem is feltétlenül kötelező betartani, mégis illik igazodni hozzájuk. A szolgálatban lévő légiutas-kísérőket így megkímélhetjük attól, hogy kellemetlenkedünk vagy még nehezebbé tesszük a munkanapjukat. Ahogyan bárki mással, aki éppen a munkáját végzi, főleg, hogyha olyan munkát, amellyel a személyes kényelmünket szolgálja, illik tisztelettel bánni. Vannak olyan utasok, akik erre sajnos képtelenek, és így a stewardessek rémálmaivá válnak.

Néhány olyan kirívó esetet osztottak meg a repülőgépek fedélzetén dolgozók, amelyek esetében őszintén elgondolkozik az ember, hogy létezik-e még egyáltalán jó modor vagy jóindulat. Az egyik kellemetlen helyzet, ami adódhat egy repülés közben, az a turbulencia, amitől sokan félnek, és valóban ijesztő élmény tud lenni. Egy légiutas-kísérő elmondása szerint egy utas vele kezdett el ordítani, hogy mit képzel magáról a kapitány, hogy turbulencia van, és nyilvánvalóan nem tudja, hogy mit csinál. A közlését azzal a támadhatatlan érvvel támasztotta alá, hogy ő már sokszor repült, és ilyen vele még nem fordult elő. A stewardess úgy reagált, ahogy tudott: figyelmen kívül hagyta a kiabálást és szitkozódást.
Sok utas olyan értelmezhetetlen hacukákban jelenik meg, amelyek még a leginkább kötélidegzetű dolgozóknál is kiveri a biztosítékot. Van, aki fürdőruhafelsőben szeretett volna felszállni, míg mások mosdatlanul, büdös és koszos ruhában.
Egy másik elbeszélés pedig rémálmokat hagyna bárkiben:
- Egyszer egy Európából hazafelé tartó repülőn voltam. Felszállt egy férfi, aki valószínűleg egy hete nem zuhanyzott, és a gépen terjengett a vaskos bűz, amíg be nem kapcsolták a légkondit. Miután felszálltunk, a férfi a csupasz lábát az előtte lévő ülések közötti kartámaszra tette. Hosszú, undorító lábujjkörmeivel együtt. Egy légiutas-kísérő meglátta, és közölte vele, hogy ezt nem teheti - mesélte egy utas.
Rengeteg utas gondolja úgy, hogy a saját kényelme az első és abszolút figyelmen kívül hagyja, hogy rajta kívül mások is utaznak a fedélzeten. Nem ritka, hogy keresztbe fekszenek az üléseken, az előttük lévő szék fejtámláján pihentetik a lábukat, vagy egyszerűen teljesen elterpeszkednek.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
De talán a legdurvább esetet egy amerikai járat utasa osztotta meg:
- Egy Vegas–Boston járaton repültem, amikor egy utas álmában elhunyt. Az egész helyzet szívszorító volt, és a légiutas-kísérőket egyértelműen nagyon megviselte lelkileg a helyzet. Megálltunk New Yorkban, hogy a mentőszolgálat munkatársai segítsenek a gép fedélzeti munkatársainak. Az egész folyamat nagyon gyorsan lezajlott, a pilóta és a személyzet igazi profikként kezelték a megrázó helyzetet. Éppen felszállás előtt voltunk, amikor az első sorban egy srác megkérdezte az utaskísérőt, hogy a kellemetlenségek miatt mindannyian kapunk-e ingyen italt. Életemben nem akartam még ennyire kiabálni egy idegennel - tette hozzá az utazó.
Ha érdekelnek hasonló rémtörténetek, akkor olvasd el a korábbi cikkünket is, amelyben hotelek dolgozói osztották meg a legkellemetlenebb történeteiket. A cikket ide kattintva tudod elolvasni.
Ebben a 8 városban, februárban 30 ezer forint alatt megfordulsz: csodás európai úti célok a tél végére
Februárban olcsó repjegyekkel utazhatsz lenyűgöző európai városokba.
Elolvasom