Mintha megállt volna az idő a kis falucskában: gyönyörű skanzenek az országban

A skanzenek hűen őrzik az adott hely hagyományát, és remek programot nyújtanak a kirándulók számára.

Skanzenek Magyarországon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Skanzenek a világ számos táján találhatók. Érdekesség, hogy a legelső ilyen néprajzi gyűjtemény az 1800-as évek végén Stockholmban nyílt meg, sőt, Svédországból ered a skanzen szó is, mely német közvetítéssel került Magyarországra.

A skanzenek remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az ember kicsit jobban megismerkedjen azzal a hellyel, ahol él, hiszen a szabadtéri múzeumok hűen őrzik az adott térség hagyományait, betekintést engednek a települések múltjába, a tradicionális szakmákba, a népi építészetbe, és picit az egykori mindennapokat is elképzelhetővé teszik.

Skanzenek Magyarországon

Nem véletlen tehát, hogy a 20. század második felében Magyarországon is egyre népszerűbbek lettek a szabadtéri néprajzi múzeumok, míg végül számuk 12-re nőtt. A hangulatos kis falumúzeumok egytől egyig igazán csodás környezetben várják a látogatókat.

(Borító- és ajánlókép: Indafotó/fülemüle.)

10 lebilincselő utazás a bakancslistán túl

Soós Gergely: Nemnormális útjaim

Az exkluzív kivitelű, gazdagon illusztrált, prémium minőségű fotókkal teli kötetben olyan különleges helyeken járunk, amelyek már önmagukban is kizökkentenek a megszokottból. 
Kíváncsi vagy a világra? Most 10% kedvezménnyel felfedezheted! Keresd az Inda Press webáruházában!

Promóció

Ezt is szeretjük