A legtöbben utálják viselni, mégis rengeteget számít: a repülőgépen nagyobb a kockázata ennek a betegségnek
A száraz levegő, a hosszú ülés és a zsúfolt utastér is gondot okozhat. A szakértők szerint néhány egyszerű óvintézkedéssel meg lehet előzni, hogy betegen érkezzünk meg az úti célunkhoz.
A repülős utazások leggyakoribb kellemetlenségei az émelygés, az enyhe fejfájás, a pattogó fül vagy a légkondicionáló miatt kialakuló enyhe meghűlés. Egy hosszabb út során azonban már több kockázattal is számolni kell, különösen egy zsúfolt járaton, ezért ilyenkor érdemes egy-két extra óvintézkedést tenni.
Leggyakoribb betegségek a repülőgépen
Egy hosszú repülőút az egészséges szervezetet is megterhelheti, az idősek, a krónikus betegséggel élők és a trombózisra hajlamosak számára pedig fokozott egészségügyi kockázatot jelenthet – hívja fel a figyelmet dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője. A repülőgépek utasterében rendkívül alacsony, mindössze 10–20 százalékos a páratartalom, ami kiszáríthatja az orr és a torok nyálkahártyáját, szemirritációt és torokkaparást okozhat. Mivel a kiszáradt nyálkahártyák kevésbé képesek megvédeni a szervezetet a kórokozóktól, sokan a repülés után megfázásszerű tüneteket vagy felső légúti fertőzést tapasztalnak. A fertőzések terjedését az is elősegíti, hogy több száz utas tartózkodik hosszú órákon át zárt térben.

A szakember ezért maszkviselést, rendszeres kézfertőtlenítést, megfelelő folyadékbevitelt és az arc érintésének kerülését javasolja. A maszk ráadásul a száraz levegő irritáló hatását is részben csökkentheti. A hosszú, több időzónát átszelő utak másik gyakori velejárója a jet lag, amely átmeneti alvászavart, fáradtságot és koncentrációs nehézségeket okozhat.
Néhány tipp jet lag ellen:
Az időeltolódás sokakat megvisel egy hosszabb, kontinenseket átszelő repülőút után, de van néhány egyszerű trükk, amivel azért valamennyire lehet enyhíteni a kellemetlen tüneteket. Érdemes minél előbb átállítani az órát az érkezési helyszín idejére, hogy már az utazás előtt néhány nappal tudj közelíteni ahhoz, amire majd ott számíthatsz. Így nem a nyaralásból veszik el az idő és fokozatosabban tudod hozzászoktatni a szervezetedet a változáshoz. Minél hamarabb alkalmazkodj az ottani időhöz, ha reggel érkezel, ne feküdj le aludni, igyekezz ébren maradni. Ha mégis muszáj aludnod egy keveset, akkor maximum egy 20-30 perces szundit iktass be.
Igyál elegendő vizet a repülőgépen, és kerüld el a túlzott koffeinfogyasztást, mert az csak rontani fog a közérzeteden. Ha van rá mód, állj fel és tornáztasd át a tagjaidat óránként, tegyél egy rövid sétát a széksorok között, ha ez megengedett.
10 lebilincselő utazás a bakancslistán túl
Soós Gergely: Nemnormális útjaim
Az exkluzív kivitelű, gazdagon illusztrált, prémium minőségű fotókkal teli kötetben olyan különleges helyeken járunk, amelyek már önmagukban is kizökkentenek a megszokottból.
Kíváncsi vagy a világra? Most 10% kedvezménnyel felfedezheted! Keresd az Inda Press webáruházában!
Promóció
A többórás repülőutak legjelentősebb egészségügyi kockázata azonban a mélyvénás trombózis. A tartós ülés lassítja a vérkeringést a lábakban, ami vérrögképződéshez vezethet, a leszakadó vérrög pedig akár életveszélyes tüdőembóliát is okozhat. A veszély különösen nagy a 60–65 év felettieknél, a szív- és érrendszeri, cukor-, vese- vagy légzőszervi betegséggel élőknél, daganatos betegeknél, várandósoknál, túlsúllyal élőknél, korábbi trombózison átesetteknél, valamint hormonális fogamzásgátlót szedő nőknél és örökletes véralvadási zavar esetén.
A trombózis megelőzésének legfontosabb eszközei az óránkénti felállás és séta, a lábak rendszeres átmozgatása, a bőséges folyadékfogyasztás, a túlzott alkoholfogyasztás kerülése, valamint a kényelmes öltözet. A fokozott kockázatú utasoknak kompressziós harisnya viselése is ajánlott, mivel javítja a vénás keringést és csökkenti a lábdagadás esélyét.

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendszeresen szedett gyógyszereket mindig a kézipoggyászban érdemes tartani. Cukorbetegeknek hosszabb utak előtt célszerű diabetológussal egyeztetni az inzulin adagolásáról, egyes magas kockázatú esetekben pedig orvosi javaslatra vérhígító injekcióra is szükség lehet. Egészséges utasoknak ugyanakkor megelőzésképpen nem ajánlott vérhígítót alkalmazni.
Fontos tudni, hogy a repülőúttal összefüggő trombózis nemcsak az utazás alatt, hanem akár napokkal vagy hetekkel később is kialakulhat. Az egyoldali lábduzzanat, lábfájdalom, hirtelen fellépő légszomj, mellkasi fájdalom, véres köpet, illetve a vörös, meleg tapintatú végtag olyan figyelmeztető tünetek, amelyek azonnali orvosi ellátást igényelnek – még a nyaralás alatt is.
Dr. Torzsa Péter szerint néhány egyszerű óvintézkedéssel a repüléssel összefüggő egészségügyi problémák többsége megelőzhető: a megfelelő hidratálás, a rendszeres mozgás és a szükséges gyógyszerek előzetes előkészítése jelentősen hozzájárul a biztonságos utazáshoz.
7 mesébe illő természeti kincs, amikhez nem kell repülőre szállnod: varázslatos tájak várnak a szomszédban
A szomszédos országokban rengeteg látnivaló akad, amikhez olcsóbban eljuthatsz, mintha repülőjegyet vennél.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
















