Fontos változás a magyarok kedvenc horvátországi helyén: mostantól nem engedik be a turistákat akárhogy
A horvátországi Plitvicei-tavaknál fontos korlátozások léptek életbe idén.
A turistaáradat egyre nagyobb problémákat okoz világszinten, így sok népszerű európai városban is szigorú korlátozásokat vezetnek be, melyekre már utazás előtt fel kell készülni.
A horvátországi utazások kedvelt célpontjai az Adriai-tengerpart mellett a tündérszép Plitvicei-tavak is, melyek jó időben ugyancsak túlzsúfolttá váltak a turisták tömegétől, ez pedig a természeti kincs épségét is veszélyeztette.
Plitvicei-tavak: csak belépővel
Horvátországban ezért nemrégiben új rendszert vezettek be a belépésre. A turisták csakis úgy csodálhatják meg a tavakat, ha legalább két nappal a látogatás előtt, online regisztrálnak a Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapján. A rendszer, mely egyelőre tesztjelleggel működik, a látogatók számának szabályozására jött létre.
A regisztráció során nemcsak az utazási szándékot és a napot, de az órára pontos érkezési időt, valamint a bejáratot is meg kell adniuk az érdeklődő turistáknak. Erről egyfajta elismervényt kapnak, mellyel a megjelölt időponttól egy órán át válthatják meg a jegyeiket a helyszínen. Ha egy órán belül valaki nem veszi át a belépőket, a regisztráció érvényét veszti.
Az MTI információi szerint számos turista, köztük egy magyar család is belépő nélkül maradt az elmúlt időszakban, mivel nem tudtak a szabályozásról.
Probléma a túl sok turista
A nemzeti park vezetése minél korábbi foglalásra buzdítja a látogatókat, mivel naponta legfeljebb tízezer főt engednek be a területre, ennyi jegy pedig a nyári szezonban villámgyorsan elfogyhat. Még akkor is, ha tavaly márciusban emeltek a jegyárakon, hogy kissé tehermentesítsék a parkot: a turistaözön miatt ugyanis veszélybe kerülhetne helye az UNESCO Világörökség listáján.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tavalyi évben a gyönyörű helyet rekordszámú, kétmillió turista látogatta meg, és az üdülőtelepek létszáma is megduplázódik a szezonban, ami miatt már nemcsak a helyiek, de a turisták is panaszkodtak.
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete ugyanis azt kérte a nemzeti parktól, hogy készítsenek egy akciótervet a turisták számának korlátozására és a látogatás feltételeire nézve, majd hozzák összhangba az övezet területrendezési tervét és az előírásokat is, különben a csodaszép hely lekerül a Világörökségek listájáról.
Turistaellenes megmozdulások Európában
A helyiek sok népszerű helyen szívesen korlátoznák a tömegturizmust, akkora a zsúfoltság és a környezetterhelés a szezon során.
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- magyarország
Micsoda elismerés! Még Párizsnál is jobban szeretik Budapestet a turisták
- világjáró
- természeti csoda