Jön a hideg, törnek az autók: 3 őszi veszély, amire sokan nem figyelnek
Nemcsak anyagi kár, de akár halálos baleset is lehet belőlük.
Az autósok többsége a telet tartja a közúti közlekedés szempontjából legveszélyesebb időszaknak, pedig már a nyár végétől kezdődően folyamatosan emelkedik a balesetek száma.
A hidegebb idő érkezésével gyorsan megváltoznak az útviszonyok, így ősszel néhány olyan dologra is oda kell figyelni, ami nyáron nem fenyeget.
Az őszi balesetek tipikus okai
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a balesetek száma már július végétől felfele ível egészen szeptember-október hónapokig, melyet követően az év utolsó negyedében már egy kicsivel ritkábban fordulnak elő tragédiák. Elmondjuk, mire kell ebben a veszélyes időszakban jobban odafigyelni.
Az ősz folyamán három fő oka is van annak, hogy gyakrabban törnek össze az autók.
- Megtévesztő lehet, ha az utat falevelek borítják. Ezek nemcsak a kátyúkat fedhetik el, de ha megáznak, akkor hidegben képesek ugyanúgy csúszni, mint a jég, ami egy rossz fékezéssel könnyen koccanáshoz vezethet. Ugyancsak fontos figyelni a száraz és nedves útszakaszok váltakozására.
- A látási viszonyok ősszel sokat romlanak. Míg tavasszal és nyáron többnyire optimális a helyzet, addig ilyenkor nemcsak korábban sötétedik, de köd és eső is egyre gyakrabban fordul elő. Ilyenkor lényeges, hogy észben tartsd, ezek az időjárási jelenségek nagyon megtévesztőek tudnak lenni, és optikailag azt a hatást keltik, hogy a dolgok távol vannak, holott lehetnek akár veszélyesen közel is.
- Az előbbi kettőből adódik, hogy ősszel kiemelt jelentőséget kap a követési távolság betartása. Nagyon gyakoriak az utoléréses, koccanásos balesetek, melyek nagyobb távolság hagyásával megelőzhetőek lennének.
Ezen felül érdemes megemlíteni, hogy sajnos a szeptemberi iskolakezdést követően a gyerekek is sokszor válnak balesetek áldozataivá. Nemcsak ezekben a hetekben kell azonban rájuk odafigyelni, de tanév folyamán végig ajánlott a tanintézmények környékén fokozott óvatossággal vezetni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nyár végével érdemes az autóban átnézetni a lengéscsillapítót és a fékeket, majd akár egy nagyobb karbantartást is beiktatni október környékén. Ilyenkor már gyakran előfordul majd az is, hogy a hőmérséklet 7 Celsius-fok alatt lesz, amikor már nem teljesít megfelelően a nyári abroncs, ezért ekkor eljön az ideje, hogy felkerüljön a téli gumiszett.
Figyelj rá az erdőben!
Nagyon könnyű bírságot összeszedni egyetlen óvatlan mozdulattal. Ha az erdész rajtakap, hogy ezeket az értékes gombákat eltaposod, könnyen 10 ezer forint feletti bírság lehet a vége.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- világjáró
- utazási kedvezmény