Imádják a túrázók a 300 fős kis magyar falut: Ősagárd a kéktúra útvonala mentén bújik meg
Ősagárd ma a kéktúrázó kirándulók kedvence, de a történelemben más fontos szerepet is betöltött.
A Naszály hegy keleti lábánál, Nógrád megye nyugati határánál, Váctól mintegy 25 kilométerre fekszik a tündéri kis falu, Ősagárd, mely a túrázók méltán kedvelt helye.
A mindössze 317 fős falut páratlan fekvése mellett a közelben elérhető természeti értékek és a jól jelölt túraútvonalak teszik igazán vonzóvá az utazók számára. A földrajzi értelemben a Cserháthoz sorolt Naszály gyönyörű helye az országnak.
Látnivalók Ősagárd környékén
Ősagárd környéke az itt talált régészeti leletek tanúsága alapján már az őskorban is lakott volt, ám igazán érdekessé a középkorban vált, amikor a falut királyi birtokként tartották számon, és a vadászatokon használt agarakat tenyésztették - innen kapta a nevét is, mely 1906-ig Agárd volt, csak ezután kapta az „ős” előtagot, hogy megkülönböztessék az azonos nevű településtől.
(Borító- és ajánlókép: Indafotó/Szabalaca67.)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- országos kéktúra
- hazai kirándulóhely
- ősagárd
- pihenés itthon
- aktív pihenés
- cserhát
- túra
- kirándulás
- tavaszi kirándulóhely
- budapest környéke
- naszály
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus
Hiába csodaszépek! Magyar falucskák, ahol már csak maréknyian laknak
- falu
- falusi turizmus