Ennél olcsóbb külföldi utazás nincs - Mutatunk egy egyszerű trükköt
Egyetlen hasznos tipp, amivel olcsóbb lesz az utazás.
A fapados repülőtársaságok az ezredforduló táján kezdtek elterjedni Európában. A Lufthansa tulajdonában lévő Eurowings - akkor még Germanwings - légitársaság volt az első, mely már Budapestre is indított járatokat. 2003 májusában érkezett az első gép Kölnből.
Innentől kezdve a korábbi repülőjegyárak töredékéért lehetett utazni szerte Európában. A szemfülesebbek napjainkban akár már 10 ezer forintért utazhatnak Brüsszelbe vagy Londonba.
Így utazhatsz a legolcsóbban repülővel
Ha nem tudsz sokat költeni az utazásra, és a nyaralás tervezésekor fontos szempont, hogy minél olcsóbb legyen a repülőjegy, lényeges, hogy a cél és az időpont tekintetében viszont rugalmas legyél. Vagyis ne ragaszkodj görcsösen Izlandhoz vagy Korfuhoz, egyszerűen foglalj oda repülőjegyet, ahová épp a legkedvezőbb áron kínálják, és szívesen mennél. Az ilyen jellegű tervezésben nagy segítséget nyújt, hogy ma már számos repjegykereső oldalon be lehet állítani a „bárhová”, „bármikor” opciókat.
Próbáld ki például a skyscanner és a momondo oldalon! Így több tízezer, sőt, akár százezer forintot is spórolhatsz a költségeken. A KAYAK.com felfedező módjának alkalmazásával pedig egyetlen térképen láthatod a repülőjegyárakat.
Ha már megvan az időpont
Számos munkahelyen a munkavállalóknak már hónapokkal előre jelezniük kell, mikor mennek szabadságra az év során. Amennyiben már megvan, mikor veszed ki a szabadságodat, úgy nyilván korlátozottabbak a lehetőségek, de, ha nem ragaszkodsz egyetlen célponthoz, még mindig szerencsésebb helyzetben vagy. Válassz ki négy-öt célállomást, ahová szívesen elutaznál, majd nézd meg egyesével, hogy az adott időpontra mennyibe kerülnek a jegyek! Ezen a ponton szükséged lehet egy Excel-táblára: vezesd fel a repjegyek árát oda-vissza, majd válaszd ki a legolcsóbbat! Ne ragaszkodj egyetlen úti célhoz, majd egy következő alkalommal máshová tudsz olcsóbban jegyet váltani!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Amiről ne feledkezz meg!
Természetesen a nyaralás költségeibe mindenképpen érdemes beleszámolni a szállás árát is, hogy ne érjenek meglepetések. Mielőtt tehát lefoglalnád a repülőjegyet, nézz szét, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni a kiválasztott városban a szállásod. És persze, kalkuláld bele, hogy maga a célállomás mennyire drága.
Egynapos repülőutak
Ha csak egyetlen napod van, de szívesen kimozdulnál az országból, megmutatjuk, mely európai országokba érdemes ellátogatnod.
Képek: Getty Images.
















