5 hangulatos fürdő, ahol a belépő 3 ezer forint alatt van: ide utazz, ha kedvező áron strandolnál
A megfizethető árú, vidéki termálfürdők várják a strandolókat egész nyáron.
Az árnövekedés sajnos a szabadidős lehetőségekre is kihat, a nyaralások költségei az egekbe emelkedtek az elmúlt időszakban, a legtöbb fürdőbelépő kifizetéséhez mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek.
A termál- és élményfürdők árai olyannyira elszálltak, hogy a teljes árú belépő kiemelt szezonban, hétvégén akár 7-10 ezer forintos kiadást is jelenthet személyenként, így egy család vagy egy kisebb társaság jelentős költségekbe verheti magát mindössze egy nap kellemes lazítással.
Olcsó fürdők a nyárra
Nem könnyű költséghatékony nyaralást szervezni idén, ám szerencsére egy-egy tudatos választás akár ezreket, tízezreket is jelenthet a spórolásban, akár egy plusz nap fürdőzést is betervezhettek a nyárra, ha az olcsóbb opciókra teszitek le a voksotokat. A következő fürdőkben háromezer forint alatti belépőkkel számolhattok.
Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark
A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark felkeresése igazán kalandos időtöltés az egész család számára. Megannyi csúszdával, élmény-, gyermek- és aktív strandmedencékkel, úszó- és termálmedencével, valamint mediterrán hangulatot idéző, homokos napozóparttal várják a látogatókat 2023. június 17-étől egész nyáron át, ráadásul tavalyi árakon!
😎☀️🎉Június 17-én szombaton megnyitja kapuit a kecskeméti strand! 💙Szeretettel várunk mindenkit!
Közzétette: Kecskeméti Fürdő – 2023. június 2., péntek
Felnőtteknek a belépőjegy 2023-ban is 2300 forint egész napra, 14 éves kor alattiaknak és nyugdíjasoknak 1900 forint, így beleférhet a költségvetésbe akár gyakrabban is.
Tatai Fényes Fürdő és Kemping
Tata ideális úti cél nyáron is, az Öreg-tó partja jó időben kirándulókkal, egyes szakaszai strandolókkal telnek meg, a Fényes Tanösvény pedig egy láp fölött vezető cölöpsétánnyal, álomszép útvonallal várja a városba érkezőket. A tanösvény mellett található Tatai Fényes Fürdő és Kemping is remek helyszíne a nyári kikapcsolódásoknak.
Kedves Vendégeink! Június 1-től a jelenleg működő strandszolgáltatásaink: - Gyermek medence - Amorf medence - Katonai-tó A sportmedence átalakítás miatt nem üzemel! Megértésüket köszönjük!
Közzétette: Fényes Fürdő – 2019. június 3., hétfő
Strandmedence, sportolási lehetőségek, sőt egy hangulatos kemping is várja a strandolni, pihenni vágyókat a nyári szezonban. A belépőjegyek még idén sem érik el a 3000 forintot, a felnőttek 2800 forintért látogathatják a fürdőt, a diákok és a nyugdíjasok 1800 forintért, de számos egyéb kedvezményt biztosít a strand, érdemes utánajárni a lehetőségeknek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Jászberényi Strand és Termálfürdő
A Jászberényi Strand és Termálfürdő egy impozáns, török kupolás létesítmény, fedett és nyitott medencékkel az év bármely szakában ideális úti cél. A termálfürdős részen meleg vizes körmedence, szauna, gőzkamra, gyógyászati lehetőségek, míg a strandon négy medence áll az érkezők rendelkezésére.
A meteorológusok szerint a héten visszatér a napos, nyári idő. Legyen a program a Jászberényi Strandfürdő!
Közzétette: Jászberényi Strand És Termálfürdő – 2023. június 12., hétfő
A fürdő a város központjában található, az árak kedvezők, a felnőttbelépő a strandra 2000 forint, a termálfürdőbe szabad gőzkabinhasználattal 1600. A gyermek-, diák- és nyugdíjasjegy a strandra 1500, a termálba 1100 forint. Számos egyéb kedvezményt is biztosítanak.
Ajkai Kristályfürdő
Az ajkai Kristályfürdő a Bakonyban tett kirándulások ideális pihenőhelye is lehet akár. A fedett élmény-, úszó- és tanmedencén túl nyáron nyitott strand-, gyermek-, ugró-, úszó- és élménymedencékben is csobbanhat az ember, méghozzá jó árakon.
Közzétette: Kristályfürdő – 2022. május 3., kedd
A Kristályfürdőben jakuzzi, sportolási lehetőségek, szauna, gőzkabin segíti a teljes kikapcsolódást, hétvégente animációs programok is elérhetők a létesítményben. Főszezonban a felnőttbelépő ára jelenleg 2200 forint, a gyermekek, a 19 éves kor alatti diákok és a nyugdíjasok 1200 forintért látogathatják a helyet, de több kedvezmény is létezik a reggeli és esti úszójegytől a félnapos belépőkig.
Dávodi Strandfürdő
A Duna partja mentén bújik meg a gyönyörű alföldi település, Dávod, melynek strandja a nyári szezonban kétségkívül jó választás a csobbanáshoz. A Dávodi Strandfürdőben két termálmedence, úszó-, élmény- és gyermekmedence is található három izgalmas csúszdával. Aki pedig a fürdőzésnél többre vágyik, kipróbálhatja a park sportpályáit: focizhat, strandfocizhat, röplabdázhat, pingpongozhat, teniszezhet, tollasozhat, míg a kisebbek a játszótéren múlathatják az időt.
Közzétette: Dávodi Strandfürdő – 2022. szeptember 26., hétfő
A strandra a felnőttbelépő alapára hétköznaponta 2700 forint, 18 éves kor alatti diákoknak 2350 forint, hétvégente ennél magasabb, ám akciókba is belefuthat az ember, emellett pedig délutáni és egyéb kedvezmények is adottak.
Nézz csodás magyar fürdővárosokat is!
A gyönyörű magyar városok termálfürdői télen-nyáron jó úti célt jelentenek.
10 csodás magyar városka, aminek imádjuk a termálfürdőjét is: egy hétvégi kiruccanásra tökéletesek
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)