Budapest közelében megannyi túralehetőség elérhető, elég csak a Budai-hegység, a Pilis vagy a Visegrádi-hegység gyönyörű kirándulóhelyeire gondolni, de a Dunakanyar is megannyi szépséggel várja az utazókat. Jó hír, hogy azoknak sem kell messze utaznia a fővárosból, akik egy kicsit kiszakadnának a nyüzsgésből, és csendes, nyugodt helyeket fedeznének fel.
Bár a Budát ölelő hegyvidék túraútvonalai és a Dunakanyar falvai turisták tömkelegétől hangosak jó időben, a főváros környéki falvak között szép számmal akadnak még felfedezetlen gyöngyszemek. Megannyi látnivaló, természeti csoda és kellemes utcák fogadják itt az érkezőket.
Nyugodt falvak Budapest közelében
Nem csak autóval, akár tömegközlekedéssel, kényelmesen is eljuthatsz a következő, mesés tájakon megbújó településekre. Az élmény garantált, a nyugalom még háborítatlan, igazi kis csodákat ismerhetsz meg az utad alatt.

A Csepel-szigetet kevesen célozzák meg kirándulásaik során, pedig tele van csodás hellyel. Az apró szerb nemzetiségi falu, Lórév legszebb nevezetessége a határában álló Zichy-kápolna, de a közeli erdőkben tett séta is nyugtatja a lelket. Ráckevétől busszal, Adony felől komppal is megközelíthető.
Fotó: Indafotó/Lovász Mária

Tóalmás igazi kincsesbánya Budapest agglomerációjában, és közvetlen buszjárattal elérhető. Legfontosabb látnivalója, a Csárdáskirálynő-filmből is ismert Andrássy-kastély és gyönyörű parkja csak meghatározott időpontokban látogatható, a nyitvatartásról
tájékozódj előre! Nyáron a Szent András Gyógyvizes Strand is remek program lehet a faluban.
Fotó: Indafotó/Szalay Gábor

Ha az ország egy igazán értékes szegletét fedeznétek fel, irány Farmos! A Farmosi Nagy-nádas élővilága rendkívül sokszínű, rengeteg béka- és madárfaj megfigyelhető a kijelölt tanösvényeket bejárva. A településen álló, egykori Matolcsy-kúriában működő Vízparti Élet Múzeumában tovább bővíthetitek a tudásotokat. A falu vonattal megközelíthető a Keletiből.
Fotó: Indafotó/aeris

Sóskút Budapestről közvetlen buszjárattal elérhető. A piros turistajelzést követve megtekinthetitek a falu egykor híres mészkőbányáját, ahonnan többek közt a bécsi operaházhoz, a Lánchídhoz vagy a Parlamenthez is szállítottak köveket. A jelzés érinti a Kálvária-hegyet, de a Zelezna Baba-barlang mellett is elhalad. De a falu is bővelkedik szépségekben.
Fotó: Wikipédia/Kaboldy

Tordason egy igazi western hangulatú élményfalut is kialakítottak, de a tájház, a kalandpark, a horgásztó és a takaros, látnivalókban bővelkedő település utcái is csalogatják a kirándulókat. Martonvásár felől busszal érhető el a leggyorsabban.
Fotó: Wikipédia/Livvyfan

A Csepel-sziget legdélebbi települése Makád, amely ugyancsak valóságos gyöngyszem. A falu központjában a falmúzeum és a copf stílusú református templom áll, de érdemes felfedezni a zöld jelzést követve a szigetfő környékét, a Gyálai parkerdőt, de a Kengyelesi nádast is.
Fotó: Indafotó/Templomok

Tápiószecső vonattal is elérhető a Keletiből, a település környékét izgalmas túrán ismerhetitek meg: az Ürgés tanösvényen elindulva akár 12 kilométeres utat is bejárhattok, de a halastavak környékén rövidebb szakaszon is andaloghattok. A különleges Hevesi-kastélyt is megnézhetitek, igaz, sajnos csak kívülről.
Fotó: Indafotó/charliehun

Vácegres közvetlen busszal elérhető Újpestről, a falu a Cserhát és a Gödöllői-dombság között bújik meg. A falu utcáin több templomot megcsodálhattok, előzetes egyeztetéssel betekinthettek a Helyi Néprajzi Gyűjteménybe, a dimbes-dombos környékét pedig a piros és zöld jelzésű úton fedezhetitek fel.
Fotó: Indafotó/rlevente
(Borító- és ajánlókép: Indafotó/Szalay Gábor.)
Ismerj meg pár apró, csodás falut!
A pici magyar falvak páratlan fekvéssel és túraútvonalak sokaságával várják az utazókat.
100-an sem lakják a magyar falut, mégis imádják a túrázók: festői környéken fekszik
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció