Több mint 160 férjet öltek meg a magyar faluban! A mai napig beleborzong a fél világ

Olvasd el, hogy mi is történt Nagyréven!

Nagyrévi gyilkosságok

Nagyrév Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Tiszakécskétől északkeletre található. A település Tiszazughoz tartozik, amit a Tisza és a Körös fog közre.

Kőrös-torok Csongrádnál
Asszonyok a fogdában

Bár a falu környéke természeti adottságok tekintetében is egyedülálló, sajnos leginkább a 20. század elején itt megtörtént gyilkosságok révén vált ismertté, melyekről annak idején szinte az egész világ tudott, hisz még a New York Times is többször írt az esetekről.

Nagyrévi angyalcsinálók

Angyalcsinálók - ez a kifejezés ragadt rá azokra a nagyrévi lakosokra - főként asszonyokra -, akikről kiderült, hogy legalább 162 ember haláláért tehetőek felelőssé, ennyi esetet tudtak ugyanis bizonyítani.

A gyilkosságok felbújtója a helyi bába, Fazekas Gyuláné volt, aki arra buzdította a falubeli asszonyokat, hogy arzénnal vessenek véget férjeik életének, de volt, aki más rokonát, családtagját segítette ily módon a túlvilágra - az arzént légyfogó papírok beáztatásával nyerték ki.1929 és 1931 között 12 tárgyalást tartottak az ügyben, a perekről Móricz Zsigmond is tudósított a Nyugat című folyóiratban.

Szinte mindenkit kivégeztek a magyar faluban

Nézegess képeket!

Elolvasom

A falu hihetetlen történetéről dokumentumfilm is született, melyet itt nézhetsz meg, további információt pedig ezen a linken találsz.

A környékről

Előbbieknek köszönhetően sajnos nincs túl jó híre a környéknek, pedig számos látnivaló található a falu közelében, így másról is joggal lehetne híres.

Tiszazug területe két jelentős természeti értéket is a magáénak tudhat, a tiszakürti arborétumot, valamint a Körös-Maros Nemzeti Parkot, továbbá a tájegység árterei is gazdag élővilággal rendelkeznek. Nagyrév déli részén bronzkori leleteket találtak, de érdekesség lehet az itt működő komp is, mely Tiszabögre viszi át a Tiszán az utasokat.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Képek: hu.wikipedia.org, Beroesz; Hungarikusz Firkász.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük