Egy rejtélyes civilizáció nyomai: a dombok alkotóit rögeszmésesen foglalkoztatta a halál
Misztikus halotti kultuszukhoz különleges temetés tartozott.
Észak-Amerika területén több mint százezer mesterséges földhalom található - a legsűrűbben az Ohio-völgyben -, cáfolatául annak a tévhitnek, miszerint az európai telepesek érkezése előtt a kontinensen semmiféle jelentős kultúra nem létezett. A halotti kultusznak igen nagy figyelmet szentelő ősi civilizáció az Egyesült Államok legnépszerűbb, egyben legrejtélyesebb turistalátványosságait hozta létre, melyek a misztikum iránt rajongó utazó számára legalább annyira kötelező úti célnak számítanak, mint Carnac vagy éppen a Stonehenge. A híres amerikai moundokat neked is látnod kell.
Egy rejtélyes civilizáció nyomai
Amikor a 16-17. század során először merészkedtek európai felfedezők Észak-Amerika hatalmas, érintetlen vadonjába, Mexikón kívül sehol nem találták nyomát történelem előtti kultúrának. A félnomád indián törzsek látszólag soha nem telepedtek le, így sem épületeket, sem régészeti leletekkel kecsegtető lelőhelyeket nem hagytak maguk után. A földrész korábbi kultúrájának emberkéz alkotta, egyértelmű bizonyítékaira csak akkor bukkantak rá, amikor a telepesek a 18. században elérték az Ohio és a Mississippi völgyét.
A bizonyítékokat olyan változatos méretű, építésű, alakú és funkciójú földhalmok - moundok - szolgáltatták, melyeket számos különféle nép emelt. Eddig százezernél is több ilyen földhalmot azonosítottak, melyek alakja az egyszerű tumulustól, vagyis dombsírtól és a hosszúkás, falszerű földsáncoktól a bonyolult, kúpos és piramis alakú formákig változik.
A legkisebb földhalmok alapterülete 0,4 hektár, a legnagyobb pedig a mai St. Louisban lévő Monk’s Mound, melynek négyszögletes alapja 6,4 hektár - nagyobb, mint a gízai piramisé -, magassága pedig három méter.
Világhírű halomsírok
A halmokat létrehozóik más építmények, így templomok és erődítmények alapjaiként is használták, túlnyomó többségük azonban halomsír volt. A halom néha egy meglévő sír lefedését szolgálta, máskor viszont teljesen új helyet készítettek: kiástak egy több holttestet befogadó vermet, melyet gerendákkal béleltek ki, és azokra fektették a testeket, vagy olykor gödör ásása nélkül a földre tett gerendákra fektették őket, majd arra emelték a különféle formájú halmokat, miután fakéreggel fedett, a kövek és a föld súlyát elbíró, póznákból és drótokból álló szerkezetet állítottak föléjük. A halmokon belül a testek akár két szinten is elhelyezkedhettek.
Egyes sírhalmokban olyan tárgyakat találtak, melyekről annak idején talán azt hihették, hogy a holtaknak szükségük lesz rájuk a túlvilági életben, például kőbaltákat, lándzsahegyeket, kőbuzogányokat, ékszereket, illetve olyan értékes holmikat, mint a kagylófüzérek, rézborítású álarcok, csillámpalatükrök és édesvízi gyöngyök. Felszínre kerültek a mindennapi élet kellékei is: szövetek, faragott pipák és kagylóhéjból készült ivóedények.
A dombok titokzatos alakzatai
A halomsírok mellett a moundok legjellegzetesebb típusát az alakmáshalmok jelentik. Számos alakmáshalom - közöttük az ohiói Serpent Mound, vagyis Nagykígyó-halom - szimbolikus jelentőségű volt. A Serpent Mound jelképes voltát vitatják, de a legújabb elmélet szerint a kígyó napfogyatkozást ábrázol, melyben a közelében lévő, különálló, ovális halom a Napot képviseli, melyre a kígyó rátámad. A kígyó az USA legnagyobb alakmáshalma. Teljes hosszában, 405 méteren át a Bush Creak nevű kis patak folyását követi, de körülbelül egy méterrel emelkedik a föld, illetve ötven méterrel a víz fölé. Kőből épült, és anyagborítással fedték le.
A halotti kultusz követői
A halmokat három nép hozta létre. A legkorábbi sírépítők a körülbelül i.e. 1000-től i.sz. 100-ig virágzó Adena-kultúra tagjai voltak. Szinte rögeszmésen foglalkoztatta őket a halál: halmaikban elsősorban sírokat és halotti kellékeket találtak. Bár a hopewell népesség, melynek halmai i.e. 100-tól eredeztethetőek, az Adena-kultúra számos hagyományát megtartotta, magasabb fokon állt. Befolyásuk évszázadokon át kiterjedt a mai Indiana, Michigan, Wisconsin, Iowa és Missouri államok nagy részére. Sikeres kereskedők voltak, melynek nyomaként halomsírjaikban a Yellowstone Nemzeti Park területéről származó vulkanikus kőzeteket és a Mexikói-öbölből származó cápafogakat is találtak.
A kultúra lehanyatlása után a halomsírépítés hagyományát a Mississippi-kultúra népessége vette át: ez a kultúra 700-tól kezdve élte fénykorát. Hatalmas földhalmaik hasonlóak voltak a maják és az aztékok piramistemplomaihoz, de a sírok mellett már városokat is építettek hasonló módszerrel.
A Rio Grandétól északra található város, Cahokia Amerika első metropolisa volt. Napjainkra többek között a Monk’s Mound maradt meg a 30 ezer embernek otthont adó városból. Csúcsáról egykor mintegy száz további földhalom volt látható, rajtuk templomokkal és középületekkel, másokban pedig sírok voltak. Eddig Cahokia a legékesebb bizonyítéka annak a kifinomult kultúrának, mely Észak-Amerika európai felfedezése előtt legalább háromszáz évvel még fennállt.
Mit érdemes megnézned?
A leglátogatottabb moundnak a híres alakmás, a Serpent Mound számít, amit az ohiói Adams megyében találsz, egy védett parkban, mely az Ohiói Történelmi Társaság fennhatósága alá tartozik. Az itt található, 1967-ben alapított múzeum a dombforma felépítésének és megőrzésének folyamatát, vallási és asztronómiai jelentőségét, valamint építőinek kultúráját is segít jobban megismerni.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Szintén izgalmas úti cél az Adena-kultúra alkotása, a nyugat-virginiai Moundsville-nél található Grave Creek Mound is, mely az Egyesült Államok legnagyobb temetkezési dombja. A helyi Delf Norona Múzeum az Adena-kultúra bemutatásán túl számos olyan leletet is kiállít, melyet a régészeti helyszínen találtak. Cahokia ősi városának maradványait sem szabad kihagyni, ha egyszer Amerikában jársz. Ha ellátogatsz az Illinois állambeli Collinsville-be, a település határában az egykori 120 moundból még ma is megcsodálhatsz nyolcvanat. A 8,9 négyzetkilométeres helyszín ma az UNESCO Világörökség részét képezi.
Cikkünk a Reader's Digest Kiadó Különös helyek, elbűvölő tájak című könyve alapján készült. Kép: wikipedia.org, Magnus Manske.
OLVASD EL EZT IS!

- afrika
- nagy-britannia
Angyalok vagy földönkívüliek építették?

- törökország
- természeti csoda
Ilyet még nem láttál!

- írország
- szikla