Ahonnan a halál után a lélek leveti magát
A világ 3 misztikus helye
Szeretnél kicsit borzongani? Érdekelnek azok a helyek, melyek összekötik élőt a holttal?

beauty and style
Top olvasott cikkek

Az emberi elmét vonzza az ismeretlen, mindenekelőtt pedig az, amit talán soha nem is fog megérteni: élet és halál nagy kérdései. Nem véletlen hát, hogy napjainkban is népszerűek azok az úti célok, melyek tájait róva e két fogalom kissé közelebb kerül egymáshoz. Ha szívesen megismernél néhány misztikus, kísérteties, ugyanakkor természeti szépségekben gazdag és elgondolkodásra sarkalló helyet, íme, három, melyet látnod kell.

Reinga-fok
Jóreménység foka
Wounded Knee

A halál előtti utolsó állomás: Reinga-fok, Új-Zéland

A Reinga-fok - Cape Reinga - az új-zélandi Északi-sziget északi csücskében, az Aupuri-félszigeten található. A parttól alig ötszáz méterre a tenger már zabolátlan és veszélyes: itt találkozik a Déli-Csendes-óceán a Tasman-tengerrel, és itt áll az a fehérre festett világítótorony, mely minden 26 másodpercben fényjelzést ad le.

A foktól keletre eső Spirits-öböl szélfútta, távoli hely, melynek homokfövenye rendhagyó módon világos rózsaszín árnyalatú. Maori nyelven a reinga annyit tesz, az ugrás helye, az új-zélandi őslakosok hite szerint ugyanis a halál pillanatában a lélek a Reinga-fokra utazik, ahonnan felszabadultan leveti magát, majd lemászik egy ősi Pohutakawa fa gyökerén, hogy a szellemvilágba tett utazás utolsó szakaszaként alámerüljön a Spirits-öbölben, vagyis a szellemek öblében.

Az őslakosok körében a hely szent, ezért a látogatókat előzékenyen arra kérik, hogy ne étkezzenek itt, és látogatásuk során próbálják megadni a kellő tiszteletet. A Reinga-fokot legkönnyebben az erre a célra tervezett különleges buszon érheted el. Magad is elvezethetsz egy bérelt terepjárót vagy quadot, bár az út elég alattomos - erről az utadba kerülő megfeneklett gépjárművek és rég átrozsdásodott roncsok is tanúskodnak.

A problémás szakasz a foktól délre húzódó Nintey Mile Beach - kilencven mérföldes part -, ahol valóban a parton kell vezetni, egyik oldalt a homokdűnékkel, a másikon a hullámokkal, útközben néhol a foltokban elterülő futóhomokkal. Ha busszal érkezel, a szervezett túra során azt is kipróbálhatod, milyen érzés a homokdűnéken szörfölni.

Ezer tengerész szelleme: Jóreménység foka, Dél-Afrika

Az Afrika délnyugati csücskében, a Tábla-hegység peremén található fokot elsőként Bartholomeu Dias hajózta körbe, és tekintettel a zord körülményekre és az odaveszett hajósokra Cabo Tormentosának, vagyis a Viharok fokának nevezte el. A portugál János király azonban, hogy a hely ne tartsa rettegésben a tengerek népét, Jóreménység foka névre keresztelte át.

A merész portugál felfedezők nyomában hamarosan megnyílt az Indiába vezető tengeri útvonal, és egyre többen vették az irányt a Jóreménység foka felé, miközben a zátonyokkal tagolt partvonal és az álnok tengeri ködök egyre több áldozatot követeltek. Annak érdekében, hogy a hajótörések ijesztően magas számát csökkentsék, a foknál világítótornyot építettek 1857-ben. A tragédiák sorozatának azonban így sem sikerült véget vetni, 1911-ben a híres portugál utasszállító, a Lusitania is itt futott zátonyra. 1913-ban új világítótornyot emeltek, mely ma a leghatékonyabb ilyen jellegű létesítmény Dél-Afrika partjainál.

A minden harminc másodpercen felvillanó, tízmillió gyertya fényerejével felérő sugarat 63 kilométeres távolságról is meg lehet látni, azonban fényénél a mai napig kirajzolódnak az Albatrosz-szikla és a környező partok hajóroncsai - mintegy 26 körvonalazható roncs emlékeztet a vízbe veszett tengerészekre, nem beszélve a helyi mendemondákról, melyek kísértethistóriái még félelmetesebbé teszik a baljóslatú helyet.

A híresebb roncsok közé tartozik a Thomas T. Tucker, az Amerikai Egyesült Államok hadianyag-szállító flottájának tagja is, mely a második világháború idején szállított utánpótlást a szövetségeseknek. A köd már a legelső útján lépre csalta a hajót, mely végül szintén itt érte el végzetét. A világítótorony és a Jóreménység foka ma az UNESCO Világörökség része, a gyönyörű, zabolátlan természeti környezet és a hajóroncsok miatt pedig turisták ezrei látogatnak ide.

A holtak seregétől az indián tömegsírokig: Wounded Knee, USA

A dél-dakotai Wounded Knee jelképezi az utolsó komoly összecsapást az amerikai indiánok és Észak-Amerika fehér gyarmatosítói között. 1890-ben a sziú főnök, Big Foot - Nagy Láb - és 350 követője a Wounded Knee-patak - Sebesült Térd - partján táborozott, körülvéve az amerikai csapatokkal, melyek parancsot kaptak, hogy tartóztassák le az indián főnököt, és fegyverezzék le harcosait.

Ez a feszült pillanat már hosszú évek óta érlelődött, amióta csak az egykor büszke nomád indiánok látták, hogy hagyományos életformájuknak vége, rezervátumokba kényszerülnek, és ki vannak szolgáltatva a fehér embernek, aki felrúgja minden korábbi egyezségüket, hogy minél több földet kaparinthasson meg. Sokan esélyt láttak arra, hogy feléleszthetik a dicső múltat, és elűzhetik a fehér embert, ha engedelmeskednek Wovoka sámánnak - vagy az Orvosságos Embernek, ahogyan nevezték -, és végrehajtják a szellemtáncot.

A sámán azt jövendölte, hogy a holtak nemsokára csatlakoznak az élőkhöz, olyan hatalmas hadsereget létrehozva, mely elűzi a telepeseket, az indiánok pedig visszatérhetnek régi életükhöz, bőséggel lesz vad, és újra termékennyé lesz a föld. Az indiánok közül egyre többen csatlakoztak a szellemtánc-mozgalomhoz, melynek során szellemingeket viselve - ezekről úgy tartották, hogy megóvja őket a fehérek golyóitól - próbálták életre hívni a holtakat.

A felkeléstől tartva a fehérek letartóztatták Ülő Bikát, majd Nagy Lábat, a sziúk főnökét is. A két sereg hamarosan, pontosan december 28-án összecsapott, melynek során kétszáznál is több sziút mészároltak le.

A Wounded Knee-i mészárlás mind a szellemtánc-mozgalmaknak, mind pedig az indián háborúknak végett vetett. A hely az emléktáblákkal és a múzeummal ma népszerű turistalátványosság, mely napjainkban a fehérek körében is tiszteletet ébreszt. A csata helyszínét és az itt található sírokat a mai napig azoknak az indiánoknak a szelleme őrzi, akik azon a napon haltak meg.

Cikkünk az 501 kihagyhatatlan látnivaló a világ minden tájáról című könyv alapján készült.

Ezt is szeretjük