A világ leggyönyörűbb helye

Amikor a nagy utazó, Rudyard Kipling, A dzsungel könyvét megalkotó Nobel-díjas angol író az új-zélandi Milford-szoros magasba szökő szikláit, kristálytiszta, sötétkék vizét megpillantotta, egyszerűen csak annyit mondott: ez a világ nyolcadik csodája.

Maga a földi paradicsom

Az Új-Zéland Déli-szigetén, Dunedintól 260 kilométerre északnyugatra fekvő Milford-szoros sok tekintetben olyan, mint egy fjord.

Húsz kilométer hosszú, meredek falú, szűk öböl, mely a szájánál sekélyebb, a fejénél pedig mélyebb. Az utolsó jégkorszak idején egy gleccser hozta létre, mely a tenger felé tartó útja során mély árkot vájt a kőzetbe. Amikor a jég mintegy tízezer évvel ezelőtt visszahúzódott, a gleccser völgyébe bevonult a Tasman-tenger.

A már szinte hihetetlen szépségű tájat az európai felfedezők hosszú ideig érintetlenül hagyták, köszönhetően annak, hogy a szoros bejárata igen szűk volt, így amellett, hogy nem is sejthették, milyen káprázatos és egyedülálló világot rejtenek a belső öblök, féltek a kedvezőtlen széljárás és a hajósok számára félelmet keltő sziklák baljós összjátékától. Ezek a sziklák ugyanis a világ leghatalmasabbjai közé tartoznak: több mint 1500 méterrel magasodnak a tenger fölé, és négyszáz méter mélységig nyúlnak a víz alá, létrehozva azt a lenyűgöző panorámát, mely mára az egész világon ismertté tette ezt a különleges helyet.

Sziklák és vízesések földje

A Milford-szoros vidéke Földünk legcsapadékosabb helye, ennek is köszönheti sajátos élővilágát, az évi több mint hatezer milliméter eső mindemellett felduzzasztja a forrásokat és a folyókat, így a bő vízesések néhol háromszáz méteres vagy még nagyobb magasságból hullanak az alattuk húzódó öbölbe.

Ilyen a Hanging Veil-, azaz Függőfátyol-vízesés is, mely onnan kapta a nevét, hogy amikor a lezúduló víz a sziklának csapódik, fátyolszerű permet száll fel. A szoros bejáratát a fenséges Mitre-csúcs őrzi, mely 1695 méterrel magasodik a víz szintje fölé, és igen gyakran burkolózik felhő- és párapaplanba, amiért is a helyiek Rejtőzködőnek hívják. A hegyek oldalán lezúduló, igen nagy mennyiségű édesvíz adja a Milford-szoros felszíni édesvízrétegének állandó utánpótlását, és biztosítja e különleges vízi élőhely fennmaradását.

Tó és tenger, egy helyen

A szoros vize három jól elkülöníthető rétegből áll. A felszín közelében csekély a sókoncentráció, a patakból érkező édesvíz fajsúlya ugyanis kisebb, mint a tengervízé, ezért a felszínen marad, és három méternél valamivel vastagabb réteget alkot. A felszíni rétegek a tenger felé sodródva az alattuk lévő sós vízből is magukkal ragadnak valamennyit, így létrejön egy zóna, melynek vize csak félig sós.

Ez a mozgás ellenáramlatot kelt, mely az átmeneti zóna alatt harminc méteres mélységig tengervizet szippant a szorosba. Az ennél mélyebben fekvő rétegek vize sós, és lényegében mozdulatlan.

Az édesvíz jelenléte nagymértékben befolyásolja a Milford-szoros tengeri élővilágát, melynek rendkívüli változatossága mindennek köszönhetően világszinten is páratlan, egyúttal búvárok ezreit vonzza ide a legmesszibb tájakról is.

Kihaltnak hitt fajok menedéke

A környéken nem csupán a tengeri élővilág, illetve a ritka fekete korallok populációja páratlan. A Fjordlands Nemzeti Park részeként védettséget élvező Milford-szoros és a környező, erdőkkel borított hegyek adnak otthont egy különös és ritka madárnak, a takahénak is. E röpképtelen, tyúk nagyságú teremtmény ragyogó bíbor és kék színű tollruhát visel, nagy csőre van, és kizárólag az egyik itt honos fűféle leveleit és magját fogyasztja.

Egészen 1947-ig úgy vélték, kihalt, ám ekkor egy mintegy száz egyedből álló telepre bukkantak a Te Anau-tó mocsaras partjain. A szigorúan védett takahe mára szépen elszaporodott a parkban. Majdnem ugyanilyen ritka a kakapo, ez a földön élő, zöldes színű papagájféle is. Külleme és életmódja a baglyokéra emlékeztet, a nappalt földbe vájt odvában tölti, és, bár tudna repülni, nem teszi. Ez a faj is nagyon megritkult, és csak a park nyújtotta védelem mentette meg a kipusztulástól.

Új-Zéland büszkesége

A Milford-szoros tökéletes úti cél, ha vadregényes természetre és kalandokra vágysz, illetve olyan tájra, melyhez hasonlót egész biztos, hogy nem láttál még életedben.

Nem véletlen, hogy a hely turisták ezreit vonzza ide mindennap, emellett Új-Zéland legnépszerűbb látványosságának számít, melyet évente több mint félmillióan keresnek fel. Az ideérkezők a búvárkodás, a vízi sportok és a túrák számos formáját kipróbálhatják szervezett kereteken belül, emellett hajóval is bejárhatják a környéket - aki még különlegesebb élményre vágyik, ezt akár éjszaka is megteheti.

Cikkünk a Reader's Digest Különös helyek, elbűvölő tájak című könyve alapján készült.

• nemzeti park
• természeti csoda
• kalandos úti cél
• világjáró
• Utazás