Életben tartják a csodálatos matyó hagyományokat: 3 nő mesélt nekünk erről a magával ragadó világról
A matyó népművészet szemkápráztató virágai ma is élnek és virulnak.

MatyoFotoThalerTamas
Ez is érdekelhet
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
beauty and style
Top olvasott cikkek

Történt egyszer, hogy egy matyó legényt elrabolt az ördög. A kedvese igencsak elkeseredett, rimánkodott neki, hogy adja vissza a párját, ám ő alkut ajánlott: elengedi a fiút, ha a leány kötényében a nyár legszebb virágait hozza el neki.

Most búsult csak igazán a lány, hiszen télvíz idején jártak. Végül kitalálta, hogy járhat túl az ördög eszén, telehímezte a kötényét gyönyörű rózsákkal, és azt vitte el a kedveséért cserébe. - Így szól a közel kétszáz éves múltra visszatekintő matyó hímzés legendája. A színekben és motívumokban tobzódó díszítést 2012-ben az UNESCO a kulturális örökség részévé nyilvánította. Na, de kik azok a matyók, és mitől olyan különleges és értékes a matyó hímzés?

Beleszületni a népművészetbe

- Én itt születtem Mezőkövesden, és ebből egyenesen következik, hogy beleszülettem a népművészetbe - meséli Pap Bernadett hímző népi iparművész, a mezőkövesdi Matyó Népművészeti Egyesületben működő Borsóka Hímzőkör Prima díjjal kitüntetett vezetője.

- Az egyik legkedvesebb gyerekkori emlékem, hogy nyáron a ház előtt, a ház árnyékában kint ültek az asszonyok, kézimunkáztak, hímeztek, én meg ott sertepertéltem körülöttük. A családi legendárium szerint legelőször a nadrágomat varrtam össze színes cérnával - valahogy így kezdődött a pályafutásom.

Bernadett a gyermekévei alatt azt látta, hogy a kézimunka minden nő életében jelen volt. Mezőkövesd 150-200 éves múltra visszatekintő népművészeti örökségéből magától értetődően következett, hogy hímeztek és varrtak a családtagok, és a szomszédasszonyok kezében is fürgén járt a tű. A tudás anyáról lányra szállt, a kíváncsi gyermekek ellesték a mesterség csínját-bínját. Bernadett életében majd két évtizedig a néptánc játszott fontos szerepet, elvégezte az iskoláit, családot alapított, a népviselet, a dal, a tánc, a szokások mindig közel álltak a szívéhez.

- Hát eggyé váltam velük, így is mondhatjuk. Amikor abbahagytam a táncot, valamiféle űr támadt bennem - jellemzi a helyzetet. A hiányt enyhítendő, újra felfedezte magának a hímzést, nem is akárhogyan: kézi hímző, csipkeképző szakképesítést, majd oktatói végzettséget is szerzett. Tudását, amit folyamatosan bővít, a Borsóka Hímzőkör heti rendszerességgel összeülő tagjainak adja át. A szakkör azonban több annál, hogy a résztvevők megtanulnak egy-egy hímzést, vagy elsajátítanak egy újabb technikát. Valójában közösségi élmény, ahol megoszthatják egymással életük történéseit. 

Az 1991-ben alapított Matyó Népművészeti Egyesületben a hagyományőrzés a cél. Járják az országot, kiállításokra, bemutatókra, fesztiválokra mennek, és ritka az olyan esemény, ahol nem zsebelnek be díjat. Pap Bernadett az autentikus tudásátadáson kívül azt is fontosnak tartja, hogy az évszázados hagyományok tiszteletben tartása mellett olyan használati tárgyakat, viseletdarabokat és kiegészítőket tervezzen, amelyek a mai ízlésnek és funkciónak is megfelelnek.

Amikor megkérdezem Bernadettet, hogy mégis mennyire időigényes a hímzés, nevetve válaszol:

- Van a sok, meg a még több idő, ha igazán szépet és hiteleset akarunk készíteni. A legelső, amire szükség van, az az idő. A kitartás és az elszántság belülről jön. Kell még technikai tudás, jól megszerkesztett és lehetőség szerint saját minta, tű, fonal, hímzőráma, gyűszű, alapanyag. És nagyon sok ötlet.

Kik azok a matyók?

Matyóföld tájegység az Alföld északi részén. A néprajzkutatók három szomszédos település lakóit nevezték matyóknak, Mezőkövesden túl a Tardon, valamint a Szentistvánon élőket, annak ellenére, hogy a három település motívumkincse, viselete jelentős eltéréseket mutat.

Az összetartozásnak valószínűleg az lehet az oka, hogy az itteni népek római katolikus szigetet alkottak a református környezetben. Egyes vélekedések szerint a matyó elnevezésnek is ehhez lehet köze, de sokan gondolják úgy, hogy a matyók neve Mátyás királlyal áll kapcsolatban. Ezt támasztaná alá az is, hogy Mezőkövesd tőle kapott mezővárosi rangot 1472-ben. A matyókat mély vallásosságuk, rítusaik, hagyományaik gazdag világa és látványos, az évtizedek során formálódó népművészetük teszi különlegessé.

„Hadd korogjon, csak ragyogjon”

A hímzésekből legrégebbről a díszlepedők maradtak fent, mivel ezeket fontosabb alkalmakkor, születés, esküvő, halál esetén használták, így nem koptak el, megőrződtek és öröklődtek a családban. Mezőkövesden az 1850-es években rozettás,  cipés-madaras  minták jelentek meg a díszlepedők végein, sávos díszítmény formájában. Főként a piros szín dominált. Nem sokkal később átalakult a hímzés, naturalisztikusabbá, burjánzóbbá vált, egyre több lett benne a virágmotívum.

A rendelkezésre álló szabad helyet kitöltötték (a hímzés ma is térkitöltő), burjánzó kertként telehímezték az asszonyok. Matyórózsa, matyótulipán, bimbók és levelek díszítették a kelméket. Gazdagodott a színkészlet, élettel teli, ragyogó minták születtek, ebben fontos szerep jutott a mintákat rajzoló íróasszonyoknak, akik közül a legismertebb Kis Jankó Bori (1876-1954), nevét háromévente kiírásra kerülő hímzőpályázat is viseli.

A Mezőkövesden hímzett ágytakarók, falvédők, függönyök megjelentek a fővárosi nagypolgári lakásokban is. 1896-ban kiállítással, matyó lakodalommal népszerűsítették a matyó hagyományokat. 

A matyó asszony és legény olyan viseletet hordott, ami sehol máshol nem volt jelen az országban, mondja Pap Bernadett. „Hadd korogjon, csak ragyogjon” - tartja a mondás, és valóban, a viselet, kiváltképp az ünnepi, akkor is gazdagon díszített, ha a tulajdonosa szegénynek számított. Mezőkövesden a nők szoknyája hosszú és harang alakú, a blúz szokatlan, korát megelőző módon testre simuló. A férfiak lobogós ujjú inge díszes, mellrésze, ujja gazdagon hímzett. A viselet legszebb darabja viszont a kötény, azaz a surc, amit kicsi és nagy, férfi és nő egyaránt viselt az ünnepek során. 

A kivetkőzés, a népviselet elhagyása, ami a fiatalokkal kezdődött, a második világháború környékén indult. A gyári munkához már nem volt praktikus ez az öltözet. Ugyanakkor a színek, formák, motívumok másként éltek tovább: a népi iparművészet tárgyain találták meg helyüket. Bár ma már Mezőkövesden sem jellemző, hogy a mindennapok részét képezné a hímzés, a családban örökségként megmaradt díszpárnák, asztalterítők fontos emlékeket jelentenek, hidat képeznek a múlt és a jelen, valamint az egyes generációk, nagyszülők és unokák között. 

Szorgos hímzőasszonyok Tardon

Hogy a matyó hímzésre és a kézművességre napjainkban is igény mutatkozik, arra jó példa többek között a matyodesign története, ami hivatalosan 2011-ben veszi kezdetét, egy családi vállalkozás formájában. Az eredete mégis korábbra tehető, hiszen amint azt az alapító-megálmodó Váczi Rozi elmeséli, fontos szerepet játszik benne, hogy családjuk 1978-tól néhány évig Tardon élt, ott tanítottak a szülők, és ott születtek meg a gyerekek, Rozi és a testvérei. Bár visszaköltöztek a fővárosba, a tardi ház megmaradt, így a nyarakat ott tölthették.

- Tardon nem tudsz úgy bemenni a lakásokba, hogy ne lenne bent valami hímzett. Mindenki készít magának asztali futót, díszpárnát, házi áldást. Gyermekként ez természetes közeget jelentett, így akkor még nem keltette fel annyira a figyelmünket - számol be róla Váczi Rozi.

A matyodesign végül egy születésnapi ajándékból nőtte ki magát, a kezdetekkor hat helyi asszony hímezte a portékákat, köztük a testvérek gyerekkori dadusai. Ahogy megnőtt a kereslet, egyre többeknek tudtak munkahelyet is biztosítani. Ez, valamint a slow fashion és az egész napos élményt jelentő matyodesign túrák beindulásával már a slow turizmus is a cég fontos célkitűzése, szívügye.

- Szívesebben veszel fel egy olyan pólót, amiről tudod, hogy valaki három napig dolgozott rajta. Ez egy lassú tudomány. Akkor lenne gyorsabb, ha gépi hímzésre állnánk át, de arra persze nem fogunk - mondja Rozi.

Kézzel hímzett termékeiken a hagyományos, ám rendhagyó színekkel készült minták mellett új motívumok is megjelennek. Ma már huszonhét asszony dolgozik a matyodesignnál, köztük Verebélyi Mária, aki már az induláskor is a csapat tagja volt.

- Anyukámtól, nagymamámtól tanultam hímezni, de palóc hímzéssel kezdtem, mivel egy Eger melletti kis községben születtem. ’78-ban jöttem Tardra férjhez, és itt ismerkedtem meg a matyó hímzéssel. Anyósom bedolgozott a mezőkövesdi Matyóházba - idézi fel Marika.

Verebélyi Mária mindent szívesen hímez, kedvencei a vastagabb anyagból készülő poncsók. A tudást már a lányának is átadta. „Mint az ének, megyen szájról szájra a varrás és a hímzés” mondja nevetve. Hozzáteszi, hogy a téli idő kedvez az elmélyülést és türelmet igénylő munkának, hiszen kevesebb a kinti teendő. Kiemeli még, hogy az embernek hasznosan és jó hangulatban kell töltenie az idejét, számára egyebek mellett ebben segít a hímzés.

A matyó hímzést 2012-ben vette fel az UNESCO a szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára, egy évvel később a Hungarikumok Gyűjteményébe került. Amint az az UNESCO ismertetésében is olvasható, a leggyakrabban közösségi tevékenységként végzett hímzés segíti az emberek közötti kapcsolatok megerősítését, közben pedig az egyéni művészi kifejezésnek is teret enged. A szemet gyönyörködtető, a régit megőrizve megújítani képes matyó hímzés közös kincsünk.

Palócföld csodái

Palócországról sokaknak Nógrád megye kulturális kincsei jutnak csupán eszébe, pedig a palócok lakta vidék ennél jóval tágasabb földrajzi területet ölel fel: a Cserháttól a Mátrán keresztül a Bükkig, nem is beszélve a szlovákiai terület Ipolyon túli vidékéről. Ezt a közös, határokon is átnyúló értéket hivatott megőrizni a 2005 óta működő Palóc Út Egyesület.

(Borító- és ajánlókép: Thaler Tamás/Wikipédia. Képek: Pap Bernadett, Fortepan, matyodesign.)

Ezt is szeretjük