Legendás gyógyulásokról lett híres a kis magyar falu: Mária-szobrát csodatevőnek tartják
Máriakálnok csodatévő Mária-szobrához évről évre sokan zarándokolnak el.
Az ország északnyugati csücskében, Mosonmagyaróvártól 5 kilométer távolságra fekszik a Szigetköz gyönyörű falva, Máriakálnok. A megközelítőleg 1900 fős falut legendás gyógyulások tették messze földön híressé, de számos szép látnivalója akad.
A település a zarándokok és a Szigetközben kirándulók számára egyaránt kedvelt úti cél, tele szépséggel: kastélya, szentkútja és csodatévő szobra is van, ráadásul egy karnyújtásnyira fekszik a Mosoni-Dunától, így a természetbarátok is megtalálják itt a számításaikat. A templomban máig megcsodálható a csodatévőként tisztelt Szűz Mária-szobor.
Legendás gyógyulások a faluban
Máriakálnok legfontosabb látnivalója a Sarlós Boldogasszony-kegykápolna, mely egy gyógyító kút köré épült, és a története a 16. századig nyúlik vissza. Az egyik kálnoki legenda úgy tartja, hogy a falu területén pihentek meg a török elől menekülő magyar seregek 1529-ben, az itt eredő forrás vizétől pedig sérüléseik begyógyultak.
Egy másik történet szerint egy kálnoki lakos papírra festett képet, majd egy halász egy hársfából faragott Mária-szobrot talált a forrásnál. A szobor tiszteletére és védelmére a halász egy kis épületet emelt fel a helyen, melyből később egy remete építette meg a kis fakápolnát.
Csodás megmenekülések
Ezt valamivel később egy földesúr bővítette tovább, aki a vadászatban a mocsaras vidékről csodával határos módon menekült meg. Az áradások nem, de az 1800-as évek végén a zarándokok gyertyáiból keletkező tűz mégis romba döntötte a kápolnát, Mária-szobra azonban különösebb baj nélkül túlélte a katasztrófát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tiszteletből koronát, jogart és aranyozott köpenyt kapó szoborhoz és az újjáépült kápolnához egyre többen elzarándokoltak, máig évente két búcsújárást is tartanak a faluban: egyet Szentháromság vasárnapján, azaz pünkösd utáni vasárnapon és egyet a Kisboldogasszony ünnepén, szeptember 8-át követő vasárnapon is.
Látnivalók a faluban
Máriakálnok utcái csinosak, hangulatosak, turizmusában azonban fontos tényezőnek számítanak a vízitúrázási és lovaglási lehetőségek is. Híres építménye az 1936-ban épült Marsowszky-kastély, mely eredetileg pompás vadászkastélyként működött, és hatalmas gyümölcsöskert is tartozott hozzá.
A kastély az államosítás után szociális otthonként működött, a gróf özvegye csak egy szobát és ellátást kapott benne. 2000-ben aztán egy ingatlanfejlesztő cég magántulajdonába került, de kívülről érdemes picit megcsodálni a séta során, ugyanis kastélyparkját is szépen helyrehozták már.
Tibi atya botránya
A falu akkor került újra a közbeszéd középpontjába, amikor Tibi atya, az azóta aktív véleményvezérré vált fiktív pap lakóhelyéül eredetileg épp Máriakálnokot választotta.
Az alkoholizálásra buzdító, gyakran elég trágárul fogalmazó papot végül száműzték a településről, mivel a lakók és a falu vezetősége elfogadhatatlannak tartotta, hogy általa kerüljön az internetes köztudatba a mély vallási tiszteletéről ismert Máriakálnok. Tibi atya lakóhelye így lett Humbákfalva, a kitalált település, Máriakálnok pedig megmaradt valóban békés, csendes zarándokfalunak.
(Képek: Indafotó/irenne56, Wikipédia/Bahusz.)
- szűz mária
- zarándok
- csoda
- legenda
- falu
- falusi turizmus
- pihenés itthon
- hazai kirándulóhely
- gyógyító hely
- szent hely
- szigetköz
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus
10 mesebeli erdélyi falucska: mintha megállt volna az idő
- falu
- falusi turizmus