London szemétől a Tube gyomrán át Billy Elliot lábáig

Bizonyára kevés olyan ember van a világon, akit ne égetne a kíváncsiság, vajon milyen lehet egy olyan igazi csudapiros, emeletes londoni buszon utazni. Aztán amikor valamelyik gyerkőce felhívja a figyelmét, hogy Thomas gőzmozdonynak egy Bertie nevű double-decker a barátja, akkor rájön, nincs tovább. Itt az idő, hogy felfedezze magának a brit fővárost, buszostól, bobbystól, királynőstől és telefonfülkéstől.

Hát még, ha két különleges kísérő is vele tart az úton, mint Divinyi Réka forgatókönyvíró, valamint Goda Krisztina filmrendező, aki egyebek között a Csak szex és más semmi, illetve a Kaméleon című alkotásaival visszaadta a magyar közönség élvezetes hazai filmbe vetett hitét.

No, és persze nem mellékesen egykor maga is brit földön élt, hiszen a neves NFTS, azaz a Nemzeti Film és Televíziós Főiskola diákjaként szerezte rendezői és képszerkesztői diplomáját.

Első jelenet, melyben hőseink legyűrik a távolságot és az éhséget, továbbá elfoglalják szállásukat

Aki utazott már repülőgépen, tudja, hogy hiába lehet két óra alatt eljutni Budapestről Londonba, a várakozással töltött percek a duplájára duzzasztják a menetidőt, és felére zsugorítják az utazó gyomrát. No, de kit érdekel az éhség, ha egyszer Londonba készül az ember!

A fapados járatokon lényegesen olcsóbb az utazás, főleg, ha jó előre lefoglalja a lelkes turista a jegyet – ráadásul az EasyJet járatok sokkal kevésbé szennyezik a levegőt -, ám ez többek között azzal is jár, hogy csak némi pénz ellenében kapható harapnivaló. Sebaj! Legalább landolás után rögtön van indok felhörpinteni egy jó kis feketét valamelyik hangulatos kávézóban, illetve elmajszolni hozzá egy kívánatos háromszögszendvicset.

Hőseink is hasonlóan tettek: miután elfoglalták szállásukat a négycsillagos Danubius Hotel Regents Parkban – igen, igen, a név nem véletlen, tényleg egy kis hazai földön jártunk, még az indiai recepciós is magyarul köszönte meg a papírok kitöltését -, rögtön útra keltek. Céljuk nem volt kisebb, mint az, hogy némi élelemmel feltöltve, valamint Goda Kriszta hatalmas adag tejeskávéjának illatfelhőjét követve ismét legyőzzék a gravitációt.

Második jelenet, melyben hőseink beveszik a metrót, és farkasszemet néznek a brit fővárossal

Be kell vallani, a három pályával rendelkező budapesti metró nyomába sem ér a londoni Tube-nak, ahol összesen 11 különféle útvonal kelleti magát a tiritarka szabásmintára emlékeztető metrótérképen. Ember legyen hát a talpán, de legalábbis Goda Kriszta, aki kiismeri magát a labirintus-rendszerű állomásokon. Még szerencse, hogy a rendezőnő egy ideig a brit fővárosban élt, így hamar rá tud találni a sárga útra – vagy a pirosra, vagy a szürkére, vagy amelyik éppen kell a tapasztalatlan turistának. Hőseink tehát magabiztosnak tűnő léptekkel haladtak a híresség nyomában, és néhány megálló után rá is leltek a város alig tízéves, ámde rendkívül népszerű nevezetességére, a Temze partján kecsesen az égbe nyúló London Eye-ra, melyet évente 3,5 millió turista keres fel.

London eme kerek szemével valóban mindenhová ellátni: a David Marks és Julia Barfield építész-házaspár tervei alapján készült 135 méter magas építményről szép időben akár negyven kilométeres távolság is befogható egyetlen pillantással. Így lényegében ez a legpraktikusabb attrakció a lusta embernek, aki a város szinte összes nevezetességét letudhatja azalatt a harminc perc alatt, míg az óriáskerék körbefordul - az MI5 főhadiszállásától kezdve a Parlamenten és a Szent Pál székesegyházon át egészen a Tate Modern épületéig. Sőt, ha igazán tiszta a levegő, akkor állítólag még a Windsori kastély is kivehető a távolból.

Hőseink alaposan bele is szédültek a látványba, persze a szó legpozitívabb értelmében. Panaszra nem lehetett okuk, az egyedülálló utazás helyszínéül szolgáló kapszula ugyanis még a legkényesebb gyomrú egyedeket is kielégíti: nemcsak kellőképpen tágas, de ráadásképp a forgás sebessége – mindössze 0,9 km/h - is kellemesen bágyatag. Mindenesetre a kis csapat azért utólag megszavazott egy képzeletbeli bátorságmedált Goda Krisztának, aki, bár bevallása szerint nem nagy barátja a magasságoknak, mosolyogva nézelődött a plexiablakon keresztül.

Harmadik jelenet, melyben hőseink betérnek egy angol pubba, és teli hassal, ám borravaló nélkül távoznak

Az Albert Pub kétségkívül olyan hely, ahol bele lehet kóstolni a tradicionális angol életérzésbe - legalábbis vacsorára vágyó hőseink Sherlock Holmes-i logikával rögtön erre a következtetésre jutottak a vörös függönyös viktoriánus épületet megpillantva.

A helyiség földszintjén aztán igazi partihangulatba is csöppentek, síp, dob és nyekergő nádihegedű helyett sörrel, füsttel, hangoskodó helyiekkel, no és Michael Jacksonnal a hangszórókból. Hőseink azonban cseppet sem csüggedtek a tömeg láttán, korgó gyomruk vezényszavát követve kisebb testközeli csaták árán, de sikeresen elérték az emeleti étteremhez vezető lépcsőt.

A meglepően csendes felső szinten végre leroskadhattak - jó érzékkel előre lefoglalt – asztaluknál, és már csak arra volt erejük, hogy leadják az italrendelést, egyúttal feladják a leckét a szőke és különös módon szlávos akcentussal beszélő felszolgáló-kisasszonynak. Goda Krisztának ugyanis kétszer is sikerült olyan gyümölcslevet választania, ami az étlapon igen, ám a raktárban nem volt fellelhető, de szerencsére az almalével közös nevezőre jutott a szorgosan sertepertélő szöszivel. Jó adag fish and chips, sült pulyka és kósza borsószemek fölött hőseink kitárgyalták a magyar filmgyártás nehézségeit, valamint a szomszédban falatozó törékeny, nyugdíjas idős hölgy szűnni nem akaró étvágyát egyaránt.

Fizetéskor aztán az is kiderült, hogy az angolok nem szeretik keverni a kellemest a hasznossal: először elvárják, hogy a számlát maradéktalanul egyenlítse ki a kedves vendég, ezután fogadnak csak el bárminemű borravalót. Hőseinket olyannyira zavarba hozta e különös szokás, hogy végül borravaló nélkül hagyták ott az egyre fáradtabbnak tűnő pincérnőt. Ám nem sokáig kísértette őket Marta savanyú ábrázata, hiszen várt már rájuk egy zseniális kölyök – maga Billy Elliot!

Negyedik jelenet, melyben hőseink rabjai lesznek egy 12 éves kisfiúnak, és még álmukban sem hagyja őket nyugodni a TÁNC

Billy Elliot története nem ismeretlen a filmrajongóknak: a 2000-ben mozikba került, Stephen Daldry rendező és Lee Hall forgatókönyvíró munkáját dicsérő angol film, Jamie Bellel a főszerepben, számos díjat besöpört akkoriban, még Oscarra is jelölték két kategóriában. A bányászcsaládból származó kisfiú története, aki apja óhaja ellenére nem bokszoló, sokkal inkább balett-táncos akar lenni, annyi vicces, megható és felemelő momentumot tartogat, hogy nem csoda, ha az alkotók további utakat kerestek a tálalására. Így jutottak el végül Elton Johnhoz, aki remek zenéjével szédületes és lehengerlő musicallé varázsolta át a sztorit. A Billy Elliot először 2005-ben került bemutatásra a londoni West Enden, azóta pedig már a New York-i Broadway-n és Melbourne-ben is fergeteges sikerrel játsszák.

Hőseink ezúttal Tom Holland előadásában ismerkedhettek meg a különös kölyökkel, és be kell vallani: minél rutinosabban perdült táncra az apró termetű Billy a színpadon, annál jobban beleszerelmesedtek a közönség hölgytagjai, kortól függetlenül – ha nem is a kisfiúba, de magával ragadó játékába és irdatlan ügyesen mozgó lábaiba mindenképp. Ebben még az sem gátolta őket, hogy egyes családok ülőhelye környékéről élénk halszag szivárgott a nézőtér minden irányába, nem véletlenül.

Az angoloknál ugyanis a színház nem puccparádés felvonulás, sokkal inkább egyfajta családi szórakozás, ahol a legtöbben farmerban és pólóban jelennek meg. Így szinte magától értetődő, hogy, ha úgy tartja kedvük, akár meg is vacsoráznak a színielőadás alatt, feneketlen nejlonzacskóikból hol egy kis rántott halat, hol sült krumplit, hol pedig némi üdítőt kihalászva.

Élénk szagok, slágergyanús dalok és lehengerlő táncjelenetek – nem csoda, ha filmes kísérőinket is teljesen magával ragadta a zenés darab. És, hogy álmában ki próbálta utánozni Billy hátraszaltóját – kevés sikerrel? Nos, annak nevét inkább fedje jótékonyan az elmaradhatatlan londoni köd. Bár, mint a folytatásból két hét múlva kiderül, hőseinket még az időjárás is képes meglepni.

(%oldalmero(388158, 315631)%)

• nagy-britannia
• európa kincsei
• Utazás