
Nekik jár a legmagasabb utazási kedvezmény 2016-ban: te is köztük vagy?
Összegyűjtöttük az idei legkomolyabb kedvezményeket.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a közlekedésért felelős tárca idén sem tervezi a közösségi közlekedés tarifáinak emelését, emellett a MÁV sajtóosztályától is azt az információt kaptuk, hogy az utazási kedvezmények terén sem várható változás.
Mindezekből adódóan idén is azoknak a csoportoknak jár a legmagasabb kedvezmény, akiknek tavaly is, ezeket gyűjtöttük most egybe.
Akik ingyen utazhatnak
Első kocsiosztályon is 100%-os kedvezménnyel utazhatnak a gyermekek hatéves korig, azonban felárat kell fizetniük hároméves kor felett, illetve alatta is, ha külön ülőhelyet foglalnak el.
A hadirokkantak és kísérőik, illetve a hadiözvegyek szintén ingyen utazhatnak első kocsiosztályon is, bármely viszonylatban, korlátlan számban, az IC-vonatokat is beleértve.
Ingyen utazhatnak továbbá a menekültek második kocsiosztályon, illetve a 65 éven felüliek EU-állampolgárok bármely belföldi viszonylatban, korlátlan számban, nem utolsósorban pedig a határon túli, 65 éven felüli magyarok.
Nekik jár 90%-os kedvezmény
90%-os utazási kedvezményt kapnak az óvodás csoportok legalább tíz fő esetén, előzetes írásos bejelentés alapján, emellett tíz gyermekenként három fő kísérő is. Ugyanilyen kedvezmény jár az állami gondozottaknak is, esetükben azonban tíz gyermekenként két fő kísérőnek.
A nappali és esti tagozatos tanulók 90%-os kedvezménnyel vehetnek bérletet 18 éves korig vagy a középiskolai tanulmányok végéig, érvényes diákigazolvány alapján, illetve a felsőoktatási intézményben tanulók is, a lakóhely és a tanintézet között, ezen belül korlátlan számú utazás esetében.
A fogyatékkal élő személyek 90%-os kedvezmény kapnak - egy fő kísérővel együtt - bármely viszonylatban, korlátlan számban -, csakúgy, mint a gyógypedagógiai intézet tanulói, fogyatékosságban szenvedő szociális otthoni gondozottak, kísérőik és látogatóik a lakóhely és a tanintézet, illetve a lakóhely és a gyülekezőhely között.
A nagycsaládosok kedvezményével 90%-kal olcsóbban utazhat egy vagy két szülő, illetve a velük együtt utazó három saját gyermek, csakúgy, mint a képzésben részt vevő munkanélküliek a lakóhely és képzés helye között.
Ilyen mértékű kedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjasok évente két alkalommal, illetve két 50%-os kedvezmény összevonásával, valamint a
6 és 65 életév közötti határon túli magyarok évente négy alkalommal belföldi menettérti útra, 18 éven aluli csoportok esetén pedig évente egy alkalommal. A szükséges igazolások megléte minden esetben a kedvezmény igénybevételének feltétele - további információért kattints ide!
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
OLVASD EL EZT IS!