Több mint 10 ezer kilométer a világ leghosszabb vasútvonala: íme, az Új Selyemút

Több évtizeden át uralta a leghosszabb vasútvonal címét a transzszibériai vasút, azonban Kína és Spanyolország között megépült az új rekorder.

Leghosszabb vasút Új Selyemút
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Új Selyemút egy nagyszabású projekt része, melynek lényege, hogy Kína a kereskedelmi hálózatát még jobban kiterjessze Európára. Szó szerint selyemgubóba csomagolják a kontinenst.

Spanyolország és Kína igen erős kereskedelmi kapcsolatot ápolnak, nem véletlen, hogy pár éve megépült az Új Selyemútnak keresztelt, 13 052 kilométeres kereskedelmi vasút a spanyol főváros, Madrid és a kínai Yiwu városa között. A régi selyemút célja az volt, hogy összekösse az ázsiai régiókat a nyugati országokkal, ma már azonban, pláne ennek a nagy projektnek, ennél több funkciója is van.

Selyemutak Kínából

2013-ban megépült, és 2014-ben próbálták ki először a 21-24 napos útidőt felölelő vasútvonalat 1400 tonna áruval. Ezzel az eddigi hathetes hajózási utat a töredékére tudták csökkenteni. De kinek jó ez igazán?

Kína új selyemút projekt

Ahogy látható, rengeteg országon átvezetnek már a kínai kereskedelmi útvonalak. A tengeri részek Délkelet-Ázsiát, Indiát, az Arab-félszigetet, Szomáliát, Egyiptomot és végül Európát érintik. A hihetetlen hosszúságú vasútvonal pedig Kazahsztánon, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon, Németországon át vezet egészen Spanyolország fővárosáig.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A sarkvidéki, jelenleg még csak tervezés alatt álló útvonal pedig Daliantól a holland Rotterdam városáig vezet, miközben elhalad többek között a skandináv országok és Oroszország mellett is.

A leghosszabb vasút a világon

Személyforgalomba bevont vasútvonalból azonban még mindig a transzszibériai a csúcstartó. Ugyan nem az Új Selyemút vonalán, hanem kicsit eltérve attól, öt átszállással, 32 órás menetidővel, 10 337 kilométert vonatozva, az átszállások miatt legalább kilenc napot rászámolva el lehet jutni Madridból Yiwu városába. Csak a jegyár egy útra körülbelül 214 ezer forint, amibe még nincs beleszámolva az orosz - 34 ezer forint - és a kínai vízum - 25 ezer forint - ára. 

A Lancsou-Ürümcsi vasútvonalon áthaladó modern vonat.
A Lancsou-Ürümcsi vasútvonalon áthaladó modern vonat.
Fotó: Zhang Peng / Getty Images Hungary

Az Új Selyemútnak a tervek szerint egy nagy részét személyszállításra is akarják használni, jelenleg még csak a Lancsou-Ürümcsi, 31 állomásból álló, közel 1800 kilométeres szakaszán használhatják az utasok a vagonokat. Mondjuk, azt hozzá kell tenni, hogy ezen a részen található a világ legmagasabban fekvő vasúti alagútja, a tengerszint felett 3600 méterrel.

A jövőben azonban ki tudja, még miket tartogatnak a projekt részeként, ugyan már egyre több kétes információ derül ki a gigaprojekt kapcsán. Mindenesetre jól mutatja Kína törekvéseit, hogy heti öt alkalommal jár Peking és Hamburg között kereskedelmi járat. Ez a titka annak, miért van tele az összes bolt kínai áruval, és ki tudja még, milyen következményei lesznek ennek a nagy beruházásnak.

9 gyönyörű hely, ahova egy hétvégére is érdemes elutazni: elvisz a MÁV

A szomszédokhoz egy kis kiruccanást bármelyik hétvégén tehetsz, arra kell csak figyelni, hogy minél korábban váltsd meg a jegyet, hiszen a legolcsóbb jegyekkel több ezer forintot spórolhatsz, ám ezek általában csak korlátozott számban vehetők igénybe, és hamar fogynak.

9 gyönyörű hely, ahova egy hétvégére is érdemes elutazni: elvisz a MÁV

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek forrása: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük