Íme, a leggazdagabb magyar települések 2020-ban: a koronavírus itt is megmutatta hatását
A koronavírus negatív hatásai a vásárlóerő alakulásában is megmutatkoznak.

GettyImages-886933514
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A GfK idén is közzétette tanulmányát, amely az európai vásárlóerő alakulását vizsgálja. Az elemzés is megerősíti azt, amit sokan a bőrükön éreznek: az európai polgárok pénztárcájára is jócskán hatással volt a járványhelyzet.

Általánosságban kijelenthető, hogy ami a vásárlóerőt jelenti, itthon továbbra is a főváros környékén élők vannak a legjobb helyzetben.

Ezek a leggazdagabb hazai települések idén

A leggazdagabb hazai települések 10-es listája a vásárlóerő-index, azaz az adózás után egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelem, vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya alapján áll össze. A rangsor az 5000 főnél nagyobb településeket tartalmazza, Budapestet leszámítva. A 10-es lista településeiben azon kívül, hogy megjelent egy új szereplő, kevés változás történt, a helyek viszont kissé átrendeződtek.

Üröm.
Üröm.
Fotó: Országalbum/juhaszj

Idén Magyarországon 7,3%-kal, a tavalyi 7416 euróról 6871 euróra csökkent az éves egy főre jutó vásárlóerő. A vásárlóerő-index alapján a 2019-es listához hasonlóan Üröm végzett az első helyen, de míg az előző évben a hazai átlag 163,8%-ával gazdálkodhattak a helyiek, addig idén a 155,5%-ával. A 2019-ben második Nagykovácsi a negyedik helyre csúszott, Budaörs foglalta el tavalyi helyét, a korábban ötödik Paks pedig fellépett a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Solymár a negyedikről az ötödik helyre szorult, Szentendre megőrizte hatodik helyét, tavaly a hazai átlag 136,8%-át költhették el a szentendreiek, idén pedig a 133,6%-át. Diósd maradt a hetedik, Törökbálint egyet előrelépve a nyolcadik. 

Tiszaújváros, Szent István-szobor.
Tiszaújváros, Szent István-szobor.
Fotó: Országalbum/polyak

Idén, kilencet előreugorva a kilencedik helyen jelent meg a listában Tiszaújváros, kiszorítva a tíz leggazdagabb hazai település közül Győrújbarátot. Dunakeszi, ahogyan tavaly, úgy idén is a tizedik helyen végzett.

A hazai, 5000 főnél nagyobb települések rangsora Budapest nélkül, az egy főre jutó vásárlóerő országos átlaghoz viszonyított aránya, a vásárlóerő-index (%) alapján így alakul 2020-ban a Gfk felmérése szerint:

  1. Üröm, 155,5%
  2. Budaörs, 145,2%
  3. Paks, 143,2%
  4. Nagykovácsi, 141,3%
  5. Solymár, 139,6%
  6. Szentendre, 133,6%
  7. Diósd, 131,1%
  8. Törökbálint, 128,3%
  9. Tiszaújváros, 128,2%
  10.  Dunakeszi, 127,2%

Szabolcs-Szatmár-Bereg a sereghajtó

A vásárlóerő csökkenése az összes megyét érintette, leginkább Győr-Moson-Sopron és Pest megyékben jelentkezett visszaesés. Budapesten az egy főre jutó vásárlóerő 2020-ban 8627 euró, 603 euróval kevesebb, mint tavaly, ugyanakkor a fővárosban a fejenkénti éves vásárlóerő így is majdnem 26%-kal magasabb az országos átlagnál. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A megyék közül a legrosszabb helyzetben Szabolcs-Szatmár-Bereg van, az ott lakók fejenként 5392 eurót költhetnek, ami az országos átlag 78,5%-a, az európai átlagnak, ami 13 894 euró, pedig csupán a 39%-a. 

Kitekintés

Európában egyébként idén is Liechtenstein végzett az élen, ahol a lakosok 2020-ban az európai átlag 4,6-szorosával gazdálkodhatnak, az egy főre jutó vásárlóerő 64 240 euró. A sereghajtó Ukrajna lett, Magyarország megőrizte 30. helyét az országok rangsorában. 

GettyImages-1214300376
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

Idén a Gfk a COVID-19 gazdasági hatásainak feltérképezése miatt bevezette az úgynevezett Koronavírushatás-Indexet, amely megmutatja, hogy az európai átlaghoz képest hogyan érintette az egyes országokat a járványhelyzet. Európa lakosságának az egy főre jutó vásárlóereje közel 5,3%-kal csökkent az előző évi értékekhez képest. A Gfk tanulmánya itt érhető el

Az egyik legszebb, leggazdagabb magyar falu, ahol alig 600-an élnek

Szeleste az ország nyugati csücskében, Vas megye egy festői szépségű vidékén terül el a Kőszegi-hegység előterében. Vidéke gyönyörű természeti környezettel és több történelmi látnivalóval is áldott. Mutatjuk, mi teszi gazdaggá a falut!

(Borítókép: Getty Images Hungary. Ajánlókép: Országalbum/juhaszj. Képek forrása: Országalbum/juhaszjpolyak)

Ezt is szeretjük