Rég várt hiányt pótol az új repülőjárat: ennek sok kutyás örülni fog
Elindult az első igazán kutyás repülőjárat, ahol végre a gazdikkal együtt utazhatnak a kedvencek.
Elindította első kutyákra szakosodott luxusjáratát a BARK Air légitársaság, mely ugyan egyelőre New York és Los Angeles, illetve London között közlekedik, ráadásul a szolgáltatás is méregdrága, komoly lépésnek is felfogható a négylábúak jövőbeli könnyebb utaztatása felé.
Május végén indult el az első járat, mely az Egyesült Államok két nagyvárosa között heti, az USA és az Egyesült Királyság viszonylatában pedig kétheti rendszerességgel fog közlekedni, és egy igazi luxusutat biztosít a kedvencek számára.
Kutyás repülőjárat
A kutyagazdik jelentős része meg van lőve, ha egy távolabbi úti célra szervezné a nyaralását, amelyre kedvencét is szeretné vinni. A közös utazás lehetőségei korlátozottak, a fedélzetre több légitársaságnál egyáltalán nincs lehetőség felvinni őket, egyes járatokon a szállítóeszközzel együtt 8 kilogrammot meghaladó kutyus felvihető kézipoggyászként, ha a box az ülés alá befér, ám ebből az eb nem vehető ki az utazás alatt.
Nagyobb testű kutyusoknál ez még kevésbé megoldható megnyugtató módon, hiszen ők már csak a raktérben helyezhetők el. Itt is lehetséges egyébként légitársaságonként eltérő maximális súlyhatár. A BARK Air vezetője egy boxba ülve szemléletes videóban mutatta meg, milyen ijesztő élmény lehet egy ilyen utazás a kutya számára.
A BARK Air fedélzetén a kutya az első
Az új, luxusigényeket is kielégítő kutyás légitársaság járatai ugyanakkor ettől merőben eltérő szemléletben szállítják a két- és négylábú utasokat. A társaság kifejezetten a kutyák komfortérzetének növelése érdekében alakította ki szolgáltatásait, egyfajta levegőben működő kutyapark szeretne lenni.
A 15 férőhellyel rendelkező repülőgépen egyszerre csak 10 gazdi és 10 kutya utazhat, teljes kényelemben, igaz, méregdrágán: egy út ára az Egyesült Államok két városa között 6, míg New York és London között 8 ezer dollár, tehát alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a repülő kutyaparadicsomban szeretné nyaralni vinni kedvencét. További emberek korlátozottan, felárért mehetnek fel a repülőre, de alapvetően egy páros számára szólnak a jegyek.
A járaton nem kell boxba zárni a kutyusokat hosszú órákig, hanem szabadon pihenhetnek, relaxálhatnak gazdájukkal az út teljes hosszán. Ülhetnek az emberük ölében, az ülésen, az ágyon, ahogy számukra kényelmes.
Természetesen a biztonság érdekében pórázra kell tenni az ebeket a fel- és leszállás ideje alatt, valamint turbulencia esetén. Más időszakokban már a kutya-gazda pároson múlik a pórázhasználat, ha jól irányítható a kutyus nélküle is.
A társaság feromonos nyugtatókat, zenét, levendulaillatú kendőket és egyéb kényelmi eszközöket biztosít a teljes nyugalom érdekében, de finomságokkal, pórázzal, kakizacskóval megtöltött kis csomag is elérhető szükség esetén. Apropó, kakizacsi! A könnyítésre a felszállás előtt van lehetőség, de a gépen történő balesetekre is fel van készülve a személyzet, nedvszívó boxbetéteket is biztosítanak.
Fel- és leszálláskor egy választott italt, vizet, csontlevest szolgálnak fel a kutyusoknak, hogy a nyomásváltozás ne okozzon kellemetlen érzetet a fülükben, de harapnivalókkal és meglepetésekkel is készülnek számukra. A járatokon gyerekek 18 éves kor alatt nem tartózkodhatnak.
Bár sokan polgárpukkasztásnak gondolják a kutyás luxusszolgáltatás elindítását, a BARK Air saját elmondása alapján egyszerűen felismerte azt, hogy a kutyások látható igényei ellenére máig nincs rá igazán megnyugtató mód, hogy nagyobb utakat kedvencükkel együtt tegyenek meg. A működő légitársaságokkal éveken át tárgyaltak arról, hogyan tehetnék minőségibbé a kutyák és gazdáik számára az utazást, folyamatosan ellenállásba ütköztek, mígnem úgy döntöttek, kezükbe veszik az irányítást, és saját megoldást találnak. Egy olyan járatot kívánnak indítani ezzel, amelyik inkább egy kutyabarát kávézó vagy kutyapark hangulatát idézi, felesleges szorongás nélkül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Külön piros pont a társaságnak, hogy bármilyen méretű és fajtájú kutyát fogad, sőt, saját bevallásuk szerint az igazán VIP-vendégek számukra a túlméretezett, a rövid orrú fajták, és minden olyan kutya, amelyiknek sosem volt lehetősége repülni. Nem szeparálják a kis és nagy testű kutyákat automatikusan, a gazdának érdemes mérlegelnie, mennyire érzi magát komfortosan a kutyus más fajtársak és emberek társaságában, mennyire szorong vagy fél.
A kutyus temperamentumáról és érzékenységéről előzetesen egyeztet a társaság a gazdival, és igyekeznek mindenki számára ideális ülésrendezést kialakítani akkor is, ha valaki nem akar az utazás közben másokkal játszani, szocializálódni.
A magas árak ellenére rendkívül népszerű a kutyások körében a járat, villámgyorsan fogynak a jegyek, ami nem meglepő, tekintve, hogy az USA-ban évről évre egyre többet költenek társállataikra a gazdák, nagy becsben tartják kedvenceiket, vagyonokat képesek lennének elkölteni rájuk, és a többség társnak, gyermeknek, családtagnak tartja őket.
A társaság célja, hogy idővel még több úti célra szóló járatot biztosíthasson, és a jövőben elérhetőbbé tegye az árait is. Bár egyelőre luxusnak számít ez az utazás, az irány ígéretes minden olyan gazdi számára, aki el sem tudná képzelni a nyaralást kedvence nélkül.
Tiszta és pazar kutyás strandok az országban: térképen mutatjuk az összes fürdetőhelyet
Idén ismét összeállították a kutyákat váró strandok listáját.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary, Instagram / BARK Air.)