Hat év után újra van közvetlen repülőjárat Budapest és Amerika között
Május 21-től ismét közvetlen járattal lehet repülni Budapestről az Egyesült Államokba: az American Airlines hat év kihagyás után újraindítja a Philadelphia és Budapest közötti útvonalát.
A járat október 5-ig naponta közlekedik majd, Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépekkel, a légitársaság pedig heti mintegy 3200 ülőhelyet biztosít az útvonalon.
Hat év után újraindul a közvetlen Budapest–Philadelphia járat
A járat október 5-ig naponta közlekedik majd, Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépekkel, a légitársaság pedig heti mintegy 3200 ülőhelyet biztosít az útvonalon.

Újra közvetlenül repülhetünk Amerikába Budapestről
A közvetlen járat nemcsak az amerikai keleti partra utazóknak jelenthet nagy könnyebbséget, hanem azoknak is, akik Philadelphiából továbbrepülnének: az átszállási csomóponton keresztül számos észak-amerikai és karibi úti cél válik egyszerűbben elérhetővé.
Az American Airlines korábban 2018-ban indította el a Budapest–Philadelphia járatot, amely a pandémia előtt magas kihasználtsággal működött, majd 2020-ban szűnt meg a koronavírus miatt. A mostani újraindítás régóta várt fejlemény volt a magyar légi közlekedésben.
A budapesti járat elindulásával egy időben az American Airlines napi járatot közlekedtet Prágába is.
Ezekbe az európai országokba megy a legtöbb turista
Európa továbbra is turisták százmillióit vonzza minden évben.
ElolvasomForrás: Getty Images

















