Eltűnik mai formájában Budapest egyik ikonikus épülete – Hiába tiltakoznak az építészek
A Körszálló átépítésének előzetes munkálatai már megkezdődtek.
A Körszálló néven ismert Budapest Szállót 1967-ben adták át, Szrogh György tervei alapján. A Városmajor szélén álló, 60 méter magas és csaknem 60 éves ikonikus épület átépítésének előzetes munkálatait idén nyáron megkezdték. A Szilágyi Erzsébet fasor 47. szám alatti épület, ha nem is tűnik el teljesen, de jelentősen átalakul - írja a Telex.
Újjáépítik Budapest egyik ikonikus épületét
A 30 méter széles Körszálló a ’70-es ’80-as években élte fénykorát, évtizedekig divatos helynek számított. A hotelben megfordultak politikusok, nagykövetek, híres zenészek, nemzetközi hírű színészek - például Roger Moore és Tony Curtis is -, de fellépet itt Kós János, Korda György és Hofi Géza is. Itt tartották a magyar-szlovák miniszteri tárgyalásokat a bős-nagymaros vízlépcsőről is.

A Körszálló azonban az évtizedek során vesztett népszerűségéből, nem modernizálták, eljárt felette az idő. A Covid után bérbe adták és 2021-ben már kollégiumként, illetve munkásszállóként nyitott meg újra.
A mostani tervek szerint a 18 emeletes épületet a negyedik emeletig visszabontják, de az alsóbb szintek is teljes átépítésen esnek majd át. Ami megmarad az az épület sugárirányú pillérrendszere, valamint a homlokzat gyűrűs megjelenése. Az ikonikus szálló bontásával természetesen sokan nem értnek egyet: hiába fejezték azonban ki tiltakozásukat neves építészek is közös nyilatkozatban, a bontást nem sikerült megelőzni.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A Körszálló nem lesz többé szálló. Műszaki és szerkezeti felújításon esik át, az épület újbóli megnyitását 2028-ra tervezik. 48 lakásnak, wellness és fitnesz létesítménynek, irodáknak, étteremnek ad majd otthont Budapest egyik ikonikus épülete.
Ilyen volt egy szoba a legendás budapesti Körszállóban a ’70-es években: sokan gúnyolták az épületet
A Szilágyi Erzsébet fasoron álló Hotel Budapest a korban szokatlan épülete nem örvendett osztatlan népszerűségnek.
Elolvasom(Borítókép: Fortepan/Kádas Tibor)
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- építészet

















