A Balatont ilyen gyönyörűnek csak most láthatod - Így néz ki az idei Kékszalag rajtja

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

Kékszalag 2025-ben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

A tókerülő vitorlásverseny honlapján közzétett tájékoztatás szerint idén a Kékszalagon 479 hajó készült rajthoz állni, 29 hajóosztályban és nyolc értékelési csoportban. Az induló hajók közül 15 katamarán. A mezőnyben 2419 versenyző szerepel, közülük 2279-en felnőtt, 93-an ifjúsági és nyolcan serdülő korcsoportba tartoznak.

A Kékszalagra 131 rajtengedélyes és 21 külföldi versenyző nevezett, kilenc női kormányos van a résztvevők között. Két külföldi hajó indult, három vitorlás – Prosecco, Lilly Eliott és MóPoGÓ - legénysége kizárólag nőkből áll.

Kékszalag 2025-ben

A HungaroMet Zrt. által készített, és a verseny honlapján közölt időjárási előrejelzés szerint a rajt időpontjában a Balaton keleti medencéjében a Balatonfűzfő-Siófok vonalban erős – óránként 45-50 kilométeres - lökésekkel kísért északnyugati szél fúj. Az északi part közelében lényegesen gyengébb a szél, azonban a völgyek kijáratában ott is előfordulhat egy-egy erős közeli befújás. A levegő a víz felett 17 fokos, a víz hőmérséklete ugyancsak 17 fok.

DVAST20250710103
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Az előrejelzés szerint csütörtök délelőtt megindul a gomolyfelhő-képződés, amely helyről-helyre jelentősen változtathatja az alapáramlást. Délután az erős széllökések gyakorisága csökken, azonban továbbra is számítani lehet élénk, időnként erős széllökésre. A kora délutáni óráktól arra is van esély, hogy a gomolyfelhőkből záporok, esetleg zivatarok alakuljanak ki. A gyorsan mozgó záporok-zivatarok környezetében rövid időre viharossá – óránként 60-70 kilométeresre - fokozódhat a szél, elvonulásukkal pedig átmenetileg lecsökken az északi alapáramlás. Éjszaka tovább gyengül az alapszél, de szélcsatornákban, elsősorban a Szigligeti-öbölben erős közeli befújásokra továbbra is lehet számítani.

DBOGI20250710012
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön a víz felett 22 fok körül alakul, éjszakára 20 fok körüli hőmérsékleti értékek várhatóak. A víz várható hőmérséklete 18-19 fokos lesz. Pénteken az előző naphoz képest lényegesen visszafogottabb, de még mindig északnyugati irányú szél várható, azonban a délutáni órákig az élénk alapszél mellett záporok, zivatarok környezetében egy-egy erős széllökés kialakulhat. Az esti óráktól jelentősen mérséklődik a légmozgás, helyenként a tavi cirkuláció módosító hatása is megjelenhet. Napközben változóan felhős lesz az ég, futó zápor, zivatar kialakulhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a víz felett 24 fok körül alakul, éjszakára 21 fok várható – áll az előrejelzésben. A szervezők a verseny honlapján is felhívták a figyelmet a mentőmellény használatának fontosságára. Azt kérték, a versenyt vízről néző hajók a pályajelektől biztonságos távolságba helyezkedjenek el, lehetőleg a szél irányában.

A cikk az ajánló után folytatódik

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja a 2023-ban elért 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel.  Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

Mintha mesevilágban járnál: a Badacsony és a Szent György-hegy szoborszerű képződményei elvarázsolnak

A magyar vulkánok völgye mindenkit ámulatba ejt: ezért legendás a Badacsony és környéke.

Elolvasom

(Képek forrása: MTI.)

Ezt is szeretjük