Csak 200-an lakják az aprócska szigetet: olyan, mint egy tündeország
Gyönyörű, fehér homokos strandok és csodálatos élőlények gazdagítják.
A skóciai Iona a Föld egy igazán pöttöm, háborítatlan vidéke. A sziget alig hat kilométer hosszú, illetve két kilométer széles. Ugyanakkor ne tévesszen meg aprócska mérete, mert a rajta elterülő település hatása Skóciára és egyben a világ történelmére igenis számottevő.
Szent Kolumbán, ír misszionárius itt alapította híres kolostorát, de Ionát a kereszténység bölcsőjeként is emlegetik. Nemcsak történelme, természeti környezete is csodálatos fehér homokos strandjaival, páratlan növény- és állatvilágával és a béke semmihez sem fogható állandóságával.
A Iona-sziget
Iona a Belső-Hebridák egyik szigete, a Mull-sziget partjaitól körülbelül két kilométerre található. Az Atlanti-óceán közelsége miatt a nyugati szelek gyakran átjárják Baile Mòr községet, vagy, ahogy a helyiek hívják, A Falut. Lakossága kevesebb mint kétszáz fő, mégis, évente mintegy 130 ezer turistát vonz a tündeország.
Már akkor is éltek emberek a szigeten, mielőtt Szent Kolumbán első alkalommal odatévedt volna: erre utal az a földvár, mely a vidék legmagasabb pontján, 101 méter magasan áll, és amely feltehetően még a vaskorban épült.
Hogy miért emlegetik mégis a kereszténység bölcsőjeként? Miután száműzték hazájából, Szent Kolumbánt, 12 társával együtt itt alapított kolostort, 563-ban. Később innen keltek útra, hogy keresztény hitre térítsék Skócia és Észak-Anglia polgárait.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Küldetéstudatuk egész Európára átterjedt, Iona pedig híres zarándokhellyé és királyok temetkezőhelyévé vált - több mint ötven uralkodót, köztük skót, ír, norvég és francia nemzetiségűeket is eltemettek itt.
Iona természeti kincsei
Az ember nem gondolná, hogy egy ilyen apró területen mennyi kincs halmozódhat fel. A vadvirágok különösen gyönyörűek, főképp nyár közepe tájékán. Egyebek mellett a kirándulók tengerparti iringóval, négy különböző orchideával, kereklevelű harangvirággal és veronikafűvel is találkozhatnak.
Ugyanakkor az állatok közül is sokan választották - átmeneti vagy végső - élőhelyül a szigetet: az óceánok egyik legnagyobb hala, az óriáscápa, a kardszárnyú delfin, a csukabálna, három különböző delfinfaj és időnként a holdhal is feltűnik Iona partjainál. Az ember az emlősök közül fókákba, a madarak közül pedig leggyakrabban harisba, lundába és jeges búvárokba botolhat.
A béke fellegvára
Erős szelek ide vagy oda, a strandokat még ilyenkor is érdemes felkeresni, mert mindig lehet szélvédett helyet találni. Ionán ingyenesen golfozhatsz, a talaj adottságai ugyanis tökéletesek hozzá. Mindezt legelésző tehenek és birkák között, háborítatlan nyugalomban teheted. Errefelé nem sok autót látni, a kirándulókat komppal viszik a szigetre: ellenben bárki bérelhet kerékpárt, és ámulatba esések közepette körbetekerheti a vidéket.
A világ legszebb tava
A Moraine égszínkék árnyalatát a tökéletesen tiszta víz és a finomra őrölt sziklapor adja, mely a gleccsernek köszönhetően folyamatos utánpótlással érkezik az állóvízbe. Összeállításunkban megnézheted, milyen szemet gyönyörködtető látványt nyújt az opálos víztükör, nem beszélve a háttérben büszkén tornyosuló bércekről.
A világ legszebb tavában szinte szürreálisan kék a víz: ritka természeti jelenség az oka
Nézegess képeket!
Elolvasom