Hogy éltünk az osztrák határ mellett a '80-as, '90-es években? A Gorenje-turizmustól a Grundig hifiig
A nyolcvanas-kilencvenes években, a szockó utolsó éveiben élni nagyon más volt, mint most. Elkapott minket a retró érzés: cikksorozatunkban arról mesélünk, milyen volt az élet a határ mellett. Mivel csencseltünk, üzleteltünk, mi volt a határ egyik és másik oldalán, amiért érdemes volt útra kelni és kockáztatni a határon.

GettyImages-157558538
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A nyolcvanas évek végén - a banáncsat már nem volt divat, de a biciklisnadrág már nagyon menőnek számított - alig vártam, hogy a barátnőmék hazaérjenek Grazból, ahova évente két-három alkalommal utaztak el baráti látogatásra. És bevásárolni. Azt hiszem, életemben nem éreztem még annyira közel magam a Nyugathoz, mikor a nappalijukban felcsendült a Modern Talking-bakelit, miközben vigyorogva ettük a Toblerone csokit - és lapoztuk a Bravo magazint. El sem tudtam képzelni, hogy van olyan ember a világon, aki nap mint nap ezek között a luxuscikkek között él. Hogy milyen érzés lehet egy olyan élet, ami tele van Levi's farmerrel, dobozos üdítővel és Omo mosóporral. 

Varga Lászlóné Ági elmeséli. Hedonizmus, magasélet a nyolcvanas években az osztrák határ mellett: 

"Ahhoz a generációhoz tartozom, akik a nyolcvanas években voltak tinédzserek, de én igazán kivételes helyzetben voltam több szempontból is. Egyrészt földrajzilag, hiszen Mosonmagyaróváron laktam, az osztrák és a csehszlovák határtól is egy jó lapos köpésnyire. Másrészt pedig édesanyám révén, hiszen a város legmenőbb szállodájának, a Fekete Sasnak volt a vezetője.

Tizenévesen nagyon menőnek számított, hogy Wrangler farmerben, Levi’s farmerdzsekiben feszíthettem, amikor itthon még Trapper farmert sem lehetett kapni.

13 évesen nyakba akaszthatós, láncon lógós lila kvarcórám volt, igaz, hogy a krómallergiám miatt felhólyagosodott tőle a nyakam, de hamar rájöttem, hogy ha garbón kívül hordom, továbbra is menőzhetek vele az osztálytársaim előtt.

A legmenőbb cigiket szívhattam volna, hiszen a nappalink polcain ott sorakozott a Marlboro, a Camel és a többi, de rettegtem a tűztől, és nem mertem meggyújtani sem a gyufát, sem bármilyen flancos öngyújtót sem!

Heti rendszerességgel kaptam a Bravo újságot, aminek a közepén található poszterek rögtön felkerültek a szobám falára! Nem látszott a tapéta a sok Boney M.-, ABBA-, Leif Garrett-, Nena-képtől. A Top10 listáját vezető zenék szövegeit kívülről fújtam, mert az újság hasábjain közkinccsé tették.

bravo magazin

Nálunk természetes volt a banán, a narancs az asztalon mindennap, apukám dobozos sört ivott, anyukám Fa dezodort használt, a szekrényekbe illatosítóként almaszappant tettünk, kólát és Fantát ittunk dobozból.

Bár mind a mai napig irtózom az édességektől, akkoriban mégis ettem Tobleronét, nagy szemű mogyorós, nagy táblás Milka csokit, Toffifee-t, Nutellát, menő Donald rágónk volt, mentolos és narancsos Tic Tac és gumicukor.

Egészen korán volt hordozható kazettás magnónk a legújabb zenékkel, csodájára jártak a polaroid fényképezőgépünknek, ami azonnal kiadta a képet!

Persil és Omo mosóporral mostunk, Silan öblítővel illatosítottunk, amikor itthon Ultra volt csak, és Biopon.

A fürdőszoba polcán Nivea helyett Creme21 csücsült, és a Palmolive testápoló illatától már messziről érezhető volt, ha közeledtem.

wrangler

Anyukám a szállodában gyakran valutában kapott borravalót, és jeles napokon, névnapomon, születésnapomon elkölthettem az üvegfalú, csilli-villi dollárboltban! Igazi ünnep volt! A Fekete Sas Hotelben szállt meg rendszeresen egy csehszlovák varrónő, aki mindig a legújabb Burdából varrt nekem szebbnél szebb, menő cuccokat.

Középiskolában (1981!) a legvagányabb voltam az akkor még igazi ritkaságnak számító overallommal. Kis probléma adódott ezzel is. Ez a kicsit buggyos szerelés nem fért be az akkoriban kötelezően viselendő iskolaköpeny alá! Persze, hogy beletuszkoltam magam, amitől aztán alig tudtam mozogni, de amint kiléptem a suli kapuján, már villoghattam újra!

A jugoszláv vendégektől olcsón lehetett ágyneműhöz, konyharuhához, törülközőhöz jutni, még mindig van a stafírungomból, ha becsődöl a vállalkozásom, ilyen boltot nyitok!

De tőlük vettük a Napoleon és Cesar konyakot is, amivel tisztességtelen előnyökhöz lehetett jutni a vezetékes telefonkérelmek elbírálásakor, és lakásvásárláskor is előrébb soroltak a várakozási listán, ha az illetékes elvtársnőnek ajándékoztunk egy palackkal a kincsnek számító portékából. (Úgy tudom, mindkét fontos ügyintéző alkoholista lett!)

A gyermekeim ma sem értik, hogy miért ugrik még mindig össze a gyomrom, ha utazásaink során a határhoz érünk! Ha valaki részt vett a híres, 1988-as Gorenje fagyasztó turizmuson, akkor neki nem kell ezt magyaráznom!

Abban az évben Hegyeshalomtól egészen Mosonmagyaróvárig kígyózott a Trabantokból, Wartburgokból álló kocsisor, mindegyik tetején egy-egy fagyasztóláda, és az utastér tele családtagokkal! A világútlevéllel együtt járó 60 dolláros keret kemény 3000 forintos vásárlási lehetőséget jelentett fejenként, ezért a kerekesszékes nagymamát is sokan megkocsikáztatták, hogy összejöjjön a keret a hűtőre. Emlékszem, a nemzeti ünnepeken, április 4-én és november 7-én ünneplés helyett is megrohanták az emberek a határt, és kifosztották a közeli üzleteket.

Akkoriban már kinn volt a tábla az üzletekben, ami felnőttként már szíven ütött: „Ne lopj!” A mai napig szégyellem magam emiatt, mert engem és sok más becsületes embert is egy kalap alá vettek a valóban tolvajkodó magyarok miatt. Megjegyzem, a határon átkelve az út mentén ma is olvashatunk magyar feliratokat: „Ne szemetelj!” Ez is ugyanúgy sérti az önérzetemet.

A magyar ember nagyon találékony: a szűkös pénzügyi keret szemben állt a nagyra törő igényekkel, így - akinek volt pénze - az autó rejtett zugaiban átcsempészett egy-egy Grundig rádiót, hifitornyot, ki mit tudott. Olyan is volt, hogy alkatrészenként került haza egy-egy torony. Na, ezek miatt volt a gyomorgörcs a határon, vajon észreveszik-e?!

Persze előfordult, hogy a határőr megtalálta a szajrét, ilyenkor megoldást kellett találni. A leleményesebbek visszafordultak, és Nickelsdorfban egy megbízható családnál megőrzésre beadták a tiltott árucikkeket, majd műszakváltás után, az újabb határőrgárdánál ismét megpróbálták átcsempészni a kincseket.

Volt olyan ismert nőgyógyász, aki kissé túltolta kávébizniszt, és börtönbe is került, miután lebukott a határon.

A csehektől sportszereket volt érdemes hozni, sátrat, felfújható matracot, sífelszerelést, de konzerveket és hentesárut is megérte átcsempészni. Emlékszem, apukám azt mondta, ha elkapnak, leülünk az út szélére, és megesszük!

Akkoriban a határőrök igazi királyok voltak! A nagyban csencselők megajándékozták őket egy-egy “kamionról leesett” értékesebb holmival, hogy tekintsenek el a kihágástól. Így aztán virágzott a kávé- és a cigarettacsempészet is.

Nemrég édesapám halála miatt nagy rendezkedésbe fogtunk a lakásában. A szekrények mélyéről előkerülő kincsek között számtalan ezt az időszakot idézi. Nagy becsben tartottuk ezeket, vigyáztunk rájuk. Elgondolkodtam, hogy jó-e az, hogy most mindent - akár egy kattintással - azonnal megkaphatunk a világ bármely tájáról. Értékeljük-e kellőképpen a lehetőségeinket?

A cikk az ajánló után folytatódik

Mintha a pandémia okozta határzár, a határellenőrzések visszaállítása szembesítettek volna azzal, hogy ma már milyen természetes az utazási szabadság, és az is elgondolkodtatott, a ‘80-as, ‘90-es évekbeli luxuscikkek napjainkban milyen hétköznapi dolgoknak számítanak, sőt, megkockáztatom, pazarlóan bánunk velük!

Utólag visszatekintve erre az időszakra - még a határstressz érzését is hozzászámítva - nosztalgikus, kellemes érzések töltenek el. Mai fejjel visszagondolva megmosolyogtató a sok felidézett anekdota, a gyermekeink pedig - akik akkor még nem is éltek - értetlenül állnak az akkor történtek előtt.

Fotók: Pinterest, Pixabay,  Fortepan / tm .

Nosztalgiázz velünk!

Dollárbolt, szappanok a szekrény tetején, Donald rágópapír-gyűjtemény. Te is akkor voltál tinédzser, amikor én?

Ezt is szeretjük