Hogy éltünk a jugó határ mellett a '80-as, '90-es években? Mivel csencseltünk, üzleteltünk?
A nyolcvanas-kilencvenes években, a szockó utolsó éveiben élni nagyon más volt, mint most. Elkapott minket a retró érzés: cikksorozatunkban arról mesélünk, milyen volt az élet a határ mellett. Mivel csencseltünk, üzleteltünk, mi volt a határ egyik és másik oldalán, amiért érdemes volt útra kelni és kockáztatni a határon.

GettyImages-1025883006
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Azt sem tudom, hol kezdjem, annyi emlék kavarog bennem. A jugó határ mellett élni számomra olyan egzotikus és rendkívüli élmény a mai napig, amit nem tudok megmagyarázni. Most is imádok Szabadkán csavarogni, vásárolni a tejpiacon, sós, túrós burekot reggelizni joghurttal. Szeretem a palici tavat és a bezdáni csárdát, az egész Vajdaságot. Az egész volt Jugoszláviát úgy, ahogy van, a tragikus történelemmel, a vérpezsdítő zenékkel, a nyelvekkel együtt. Amíg Baján laktam, mindig volt otthon mimóza, nekem ez és a murvafürt szimbolizálja a Jugót, az én Jugómat, ahol én - bármelyik szegletében járok - otthon érzem magam.

Már a legkorábbi emlékeim nagyon kellemesek a Jugóról: a mamával ülünk a kora őszi napsütésben, és a mama rendületlenül pucolja a diót. Nem esszük meg, a mama viszi eladni. Jugóba. A hatalmas guriga trappista sajtokkal együtt. A dió és a trappista árából farmert hoz, puha frottírtörölközőt, fémdobozos vegetát, banánt és fügét.

Mert Jugóban minden van. Eurocrem, rizses csoki és cigirágó is. Az a Jugó, az maga a Kánaán lehet, gondolom ötévesen. Pláne, miután megkóstolhattam azt a borzalmat, amit a mama meggylikőrnek hívott. Hogy a sziruposan édes, körömlakksűrűségű, bordó ital az volt-e, már sose derül ki. A meggylikőr vonzerejét az adta, hogy az üveg alján rengeteg meggy volt, ebből kaphattam egyet-egyet, mikor kiürült az üveg. A mama alkoholfogyasztási szokásai miatt azonban egy-egy szemre a végtelenségig kellett várni, de annál nagyobb volt az öröm.

Aztán ott volt a jugókettő, a tévécsatorna, hát az maga volt a csoda! Évekkel előbb ment a Hupikék Törpikék, mint itthon, a Tövismadarakat is előbb láttuk, és voltak amerikai filmek, naná, hogy azt néztük! A jugókettőt csak a kábeltévés korszak prozíbenje és ertéelje tudta kiütni a nyeregből, sokkal később.

Bár a dédszüleim magyarok voltak, az anyai nagymamám Nisben született, és a családja sokáig ott is élt. Mivel a Jugoszlávia a területi elvet követte, a mama és a testvérei jugoszláv állampolgárok lettek, a későbbiekben ennek megfelelő útlevéllel. Ez rendkívüli szabadságot adott a mamának: akkor utazhatott le, amikor csak akart, a fináncok a határon megkérdezték tőle, haza megy-e, persze a mama mindig hazament.

Nemcsak a nagymamám, de Magyarország déli része is Jugóban töltötte a hétvégét: telekocsival, busszal mentek az emberek, és hoztak mindent, ami ott volt, és nálunk nem. Frottírlepedőt, jó minőségű függönyt és lakástextíliát, farmert, nejlonharisnyát, füstüveges Napoleon konyakot, narancsot és mandarint, Deep Purple-bakelitet. De onnan érkeztek a gyönyörű karácsonyfadíszek és a rúzsok is.

A jugó aranynak párja nem volt, a mamám, ha hazaállított egy-egy szebb darabbal, miután megcsodáltuk, eldugta az ágynemű közé, és jelentőségteljesen azt mondta: egyszer majd kapunk az árán egy oldal szalonnát. A Szabadka környéki kötöttáru-manufaktúráknak köszönhetően olyan jó minőségű zoknit, harisnyát lehetett venni, istenem, itthon meg a Gabi boltban azok a műszálas borzalmak, amikbe szó szerint belerohadt a lábam tesióra után! Még most is kiráz a hideg, ha rágondolok. Apropó, tesióra, lassan mondom, a-di-das tor-na-dressz! Magas szárú sportcipő! Boldog idők!

A szabadkai piac másodvirágzása a kilencvenes években jött el, de ne rohanjunk ennyire előre, a délszláv háború alatt virágzott a benzinezés, ami a környékbelieknek volt jó lehetőség arra, hogy feketén és igen rövid idő alatt meggazdagodjanak. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy a határ előtti benzinkúton teletankolták az autót, lecsorogtak vele, és eladták az üzemanyagot. A tankban annyi maradt, amivel az első magyar benzinkútig vissza lehetett jutni. Amint híre ment, hogy Jugóban nincs benzin, felvirágzott az üzemanyag-kereskedelem. Volt, akinek öt-hat, tíz autója is lenn volt egész nap a határon, sofőröket fogadott, akik napidíjért benzineztek neki. A környéken jó ára lett a húsz-huszonöt éves Audiknak, Merciknek, a kocsikat az üzemanyagtartály űrmértéke adta el, de volt arra is példa, hogy kiszedték a hátsó üléseket, és oda eszkábáltak be egy tartályt, amibe 100-150 liter üzemanyagot tudtak tölteni. A benzinezés egy egész generáció életét határozta meg, és alapozta meg az egzisztenciát. Jó üzlet volt, benne volt mindenki, a határőrök és a fináncok is.

A szabadkai piac a délszláv háború után reneszánszát élte. A duty free shopok még működtek, az ország a feketegazdaságból élt. Még emlékszem, számtalanszor voltunk úgy a szabadkai piacon, hogy gyertyák, mécsesek égtek a standokon, az üzletekben, mert nem volt áram.

szabadka

Volt viszont minden más. Cigaretta és CD-lemez, elsősorban. Jelen sorok írója a szabadkai cédézésből rendezte be a lakását (elévült), de az is bizonyos, amíg el nem költöztem Bajáról, nem tudtam, mennyibe kerül egy doboz cigi Magyarországon. És addig is az Eve és a Kim, a Dunhill meg a „nullásmarbi” volt a cigi, nem a puha dobozos Szofi. A varrodákban jobb minőségben készült a replika Levi’s és GAS farmer, mint az eredetit gyártó üzemekben. A németben dolgozó vendégmunkásoknak köszönhetően pedig olcsóbb volt a mosószer, a tusfürdő és a hajbalzsam, ha lenn vettük meg, mint Baján, a drogériában.

A cikk az ajánló után folytatódik

A volt Jugoszlávia volt az én nyugatom. Az én áruházam a szabadkai piac volt, az én multikultim a Vajdaság. Gasztronómiám alfája és ómegája a szentjánoskenyeres kelt kalács, és a kajmak az én istenbizonyítékom. Aki pedig a csevap eredetét kutatja, annak ajánlom Danyi Zoltán remek regényét, A dögeltakarítót. Abból sok mást is megtudhatunk.

Fotók: Getty Images Hungary; Hódos Hajnalka

Itt kezdtünk nosztalgiázni.

Ezt is szeretjük