Falvakat találtak a titokzatos magyar domb belsejében

Képeken a Mágori-domb

A piramisokkal egyidős Mágori-domb hazánk egyik legkülönlegesebb helye.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Békés megyében található Vésztő melletti Mágori-domb csupán kilenc méter magas, és első ránézésre nem is tűnik különlegesnek. Azonban ez az apró csoda olyan titkokat rejt, amilyeneket hazánkban csupán néhány hely, maga a domb ugyanis nem áll másból, mint a történelem különféle építőköveiből, az elmúlt korokban egymásra épült apró településekből.

A korabeli domb Corvus-Kora Róbert festményén
A domb madártávlatból
Falrészlet a domb leletei között
Út a Mágori-domb felé

Valaminek kellett ott lennie

Az 1960-as évek végéig nem kutatták, legfeljebb a helyi múzeumok munkatársai gyanakodtak rá, hogy valaminek kellett ott lennie, ha az 1930-as évek óta minden komolyabb földmunkánál különféle korokból származó leleteket forgattak ki a földből a munkások. Az első próbaásatásra aztán 1968-ban került sor, és egy középkori temető került a felszínre. Két esztendő múltán találták meg a dombtetőn épített monostor első nyomait.

A Csolt nemzetség alapította monostor nyolc éven át tartó feltárása közben kiderült, hogy alatta bronzkori település búvik meg, az alatt pedig még régebbi kultúrrétegek. Összességében tehát az egész Mágori-domb emberkéz műve, egymást követő népek, nemzedékek telepedtek le újra meg újra a Sebes-Körös erdős-vizes vidékén, és választották otthonuknak a mind magasabb száraz területet.

Az egyiptomi piramisokkal egyidős leletek

Az első telepesek még az újkőkorban - i. e. 3500-2600 között, tehát az Egyiptomi Óbirodalommal egy időben - érkeztek a helyszínre. E terület akkoriban még csak két méter magas volt, azaz a folyó vize már nem érte el, csak körülfutotta a legmagasabb állásnál is. Az első letelepedőket újabb és újabb népek követték.

Ittlétük eredményeképpen nőtt hét métert a domb, kilenc építési periódus alatt, melynek minden egyes rétegét a megelőző falu elegyengetett omladékára építették. A legtöbb letelepülő földművelő volt, kőből és csontokból készült szerszámokkal művelte a talajt - és emellett persze halászott, pákászott, gyűjtögetett, vadászott is a környéken.

Az ország 10 legszebb természeti csodája

Nézegess képeket!

Elolvasom

A pogányok székhelye volt

A honfoglaló magyarok, mint mindenki, aki itt élt előttük, hamarosan használatba vették a kínálkozó dombot. Nem tudni, hogy kik települtek le itt először, az viszont már biztos, hogy a 10. században ez a táj a nyugati kereszténység felvétele és a feudális függelmi viszonyok ellen tiltakozó pogánylázadást vezérlő Vata nemzetségének volt a birtoka. Vata rokonsága sokáig birtokolta ezt a szállásterületet, és közülük vette eredetét az a Csolt nemzetség is, amelyik a Mágori-domb tetején több templomot és egy monostort épített.

Az első templomuk bizánci rítust követő, valószínűleg freskókkal díszített építmény volt, és a pogánylázadás során ment tönkre. Helyébe új, immár latin rítusú egyház került, melyet több ízben is át-, illetve újraépítettek, növeltek. A legnagyobb már kifejezetten impozáns méretű lehetett: három hajója volt, hosszát 30, szélességét majdnem 13 méternek mutatta meg a Juhász Irén régész vezette ásatás. Ettől a nagy templomtól délre épült fel, valószínűleg a 12. század végén, román stílusban, a monostor U alakú épületcsoportja.

Csontok a leletek között
Romok a föld mélyén
Az egykori bazilika részlete

Még egy titokzatos föld alatti hely

Az országban máshol is találtak már rejtélyes föld alatti kincseket, a pécsi sírkamrák például valódi nekropoliszt jelentenek. Nézd meg videónkat, és ismerd meg a világörökségi helyszín titkait!

Te is megnézheted!

A török időkben mindez elenyészett, úgyhogy a Wenckheim család tagjai borospincéjüket 1810-1812-ben belevágták a Mágori-dombba. A feltárások eredményeit ma három helyen, háromféle módon mutatja meg a területet gondozó múzeumi szervezet. A Wenckheim-pincében a leletek állandó kiállítása szemlélhető meg.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A dombtetőn a Csolt-monostor alapfalai rajzolják a kirándulók elé az egykor itt álló épületek elosztását, a domb ősi kultúrrétegeit pedig egy nagy, függőleges földmetszeten lehet megszemlélni. A múzeum május 1-jétől szeptember 30-áig 9.00 és 18.00 óra között tart nyitva. A felnőttjegy ára 500 forint, tárlatvezetéssel együtt pedig 1500 forintot kell fizetned.

Képek: www.bmmi.hu/vmte/magor; sirasok.blog.hu; www.wenckheim.hu/veszto_magor.

Cikkünk Borsos Mihály és Horváth György Magyarország rejtett kincsei című könyve alapján készült.

A könyv szubjektív válogatás Magyarország gazdag kincseiből, egy építőkocka, lépcsőfok a megismerés felé, célja felkelteni a kíváncsiságot a hazai kincsek iránt. A szerzők nem ígérik, hogy csupa új dolgot mutatnak az olvasónak, de céljuk, hogy egy inspiráló könyvet adjanak a kezébe, amit, ha végiglapoz, megannyi szépséget, és, ha elolvassa, tudást talál benne. Ha pedig ezzel a könyvvel ráveszik arra, hogy meglátogassa ezeket a csodákat, vagy felkutasson az ország kincseiből párat, maga is az értékek őrzőjévé válik.

Kiadja a Kossuth Kiadó.
A könyv ára 4990 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük